A szakembereket is meglepő ütemben bővülnek a globális megújulóenergia-kapacitások. Bár a részarányuk még csak 13 százalékos, a fosszilis korszak – ha lassan is, de – a végéhez közeledik. Felsmann Balázs írása.
Egy kis-és középvállalkozás zöldülésének folyamatában fontos mérföldkő az, amikor a működéséhez szükséges energiát már fenntartható energiaforrásokkal tudja biztosítani. Ennek egyik módja a származási garanciával ellátott zöldáram vásárlása, ami a környezetvédelmi szempont mellett üzleti hasznot is biztosít a felhasználónak. De nézzük, mi a zöldáram, hogyan szerezhető be, és milyen előnye származhat belőle egy vállalkozásnak?
A szélturbinák tulajdonképpen egy kaptafára készülnek, holott a különböző vidékeknek eltérőek a szélviszonyaik. A mesterséges intelligencia ezen a problémán is segített, és a Birminghamben általános viszonylag alacsony szélsebességhez készítette el a legoptimálisabb szélturbinát.
A 2000-ben alapított LONGi a nagy hatékonyságú fotovoltaikus (PV) termékek fejlesztése iránti elkötelezettségéről ismert, és mára a világ legnagyobb napenergia-rendszer gyártójává nőtte ki magát. A vállalat célja, hogy a napenergia-technológia határainak folyamatos feszegetésével fenntartható energetikai jövőt teremtsen ebben a még mindig jórészt szénalapú és fosszilis energiahordozókra hagyatkozó világban. A vállalat Budapesten megtartott LONGi Tech Talk nevű rendezvényén kérdeztük Liam Tang-ot, az európai értékesítésért felelős vezetőt, és a régiós üzletfejlesztést irányító kollégáját, Pásztor Dánielt a napenergia-technológiáról, illetve a zöld hidrogén előállítását szorgalmazó erőfeszítéseikről a megújuló energiaforrások integrációjának globális előmozdításában.
Hidrogénüzeműre állítaná át a villástargoncáit az Amazon, és ehhez már meg is tették az első lépést az egyik telephelyükön egy hidrogénelőállító berendezéssel.
A szakembereket is meglepő ütemben bővülnek a globális megújulóenergia-kapacitások. Bár a részarányuk még csak 13 százalékos, a fosszilis korszak – ha lassan is, de – a végéhez közeledik. Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen.
Már a háború előtt is „szankcionálta” az orosz piacot a több mint százéves családi vállalkozásként felépített MasterGood. Ifj. Bárány László, a baromfi-feldolgozó cég negyedik generációs vezetője arról is beszél, hogy idehaza az ágazatban az igazán nehéz év csak most következik.