Tudósok szerint 2050-re elérhető, hogy az energiatermelés 100 százalékban zöld legyen

5 perc

2025.01.12. 10:30

A szakembereket is meglepő ütemben bővülnek a globális megújulóenergia-kapacitások. Bár a részarányuk még csak 13 százalékos, a fosszilis korszak – ha lassan is, de – a végéhez közeledik. Felsmann Balázs írása.

Az a törekvés, hogy életminőségünk romlása nélkül, kisebb energiafelhasználással, a hatékonyság javításával biztosítsuk a társadalmi és gazdasági fejlődés kereteit, talán az egyik legnagyobb kihívás a fenntartható energiarendszerekre történő átállásnál. A technológiai innovációk, a felhasználói szokások változása és a szabályozórendszer átalakítása egyaránt szükséges ahhoz, hogy elérhetővé váljanak az ambiciózus energiahatékonysági célok.

2024. március 6-án, az energiahatékonyság világnapján a Központi Statisztikai Hivatal egy figyelemfelhívó elemzést tett közzé, amelyben összehasonlította, hogy az EU tagállamai mennyi energiát használnak fel egységnyi bruttó hazai termék előállításához. Míg az EU–27-ek átlaga 107,4 tonna olajegyenértékes minden egymillió eurónyi GDP-re vetítve, ugyanez a mutató Magyarországon 185,5 tonna, azaz bő 70 százalékkal több energiát használunk fel egységnyi gazdasági teljesítmény eléréséhez, mint az uniós átlag.

Fenntartható fejlődés
A cikk a Fenntartható fejlődés 2025 című magazinban jelent meg először. A kiadványnak a hvg360-on megjelent cikkeit itt találja. A magazin itt rendelhető meg.

E különbség részben gazdaságszerkezeti okokkal magyarázható: Magyarország európai összehasonlításban az iparosodottabb tagállamok közé tartozik, az ipar aránya a hozzáadott érték előállításában 21,9 százalék az uniós átlag 20,6 százalékával szemben. Ám ez önmagában aligha magyarázza a jelentős különbséget. Ha megvizsgáljuk az energiafelhasználás belső szerkezetét, azt látjuk, hogy az ipar mellett (21,8 százalék) a háztartások (29,3 százalék) és a közlekedési szektor (26,6 százalék) teszik ki a végső energiafelhasználás döntő részét. A feldolgozóipar legtöbb területén a magyar adatok uniós összehasonlításban is kedvezőek, ám a háztartásoknál és a közlekedési szektorban jelentős az elmaradás a rossz műszaki állapotú épületállomány és az öregedő járműpark miatt.

Sokba kerülhet az új otthonfelújítási támogatás, ha nem sikerül vele elég energiát spórolni

A kormány 20 ezer ingatlan, főleg Kádár-kocka energiafogyasztásának csökkentését támogatja uniós forrásból. A konstrukció szociálisan érzéketlen, pedig a legszegényebb háztartásokat érné meg leginkább támogatni.

2022-ben az előző évhez képest a lakossági energiafelhasználás 9 százalékkal mérséklődött. Részben a támogatott lakossági árak fogyasztási limithez kötése, részben az időjárás segítette a javulást. A közlekedésben viszont egyelőre nem csökken az energiaigény, sőt a szektor energiafelhasználása 2022-ben 8 százalékkal meghaladta a 2021-est. Ráadásul továbbra is domináns a kőolajalapú közúti közlekedés aránya. Ez a felelős a teljes közlekedési energiafelhasználás 97 százalékáért, ami – hiába az elektromos közlekedési módok támogatása – továbbra is 92 százalékában kőolajszármazékokat használ üzemanyagként.