Alig érkezett meg a magyar piacra a lengyel Temu, a GVH már vizsgálja is
A Gazdasági Versenyhivatal szerint az Allegro nem nyújt kellő tájékoztatást a vásárlóknak, és nem a jóhiszeműség és a tisztesség alapján járt el.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint az Allegro nem nyújt kellő tájékoztatást a vásárlóknak, és nem a jóhiszeműség és a tisztesség alapján járt el.
7800 forint a plafon: ennél drágábban semmit nem lehet kapni az Amazon új, Haul nevű felületén, amellyel az ismert kínai riválisokat, elsősorban a Temut és a Sheint szeretné legyűrni. Az olcsóságnak azonban ára lehet.
Hatalmasra nőtt a Kínából online rendelt csomagok száma Ferihegyen, talán a kormány Kínához dörgölőzésének köszönhetően is. Az innen Európa felé továbbgördülő kiscsomag-özön okozott is káoszt a szállítócégeknél, de már épül a kiszolgáló infrastruktúra. Az üzleti lehetőségre kínai cégek mellett a kormányzattal közeli kapcsolatokat ápoló tőke is rárepült.
Filléres áruházat nyithat hamarosan az amerikai Amazon, melynek célja, hogy kínai árazással vegye fel a versenyt a Temuval és annak rendkívül alacsony áraival.
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a webáruházak és a csomagszállítók gyakran nem tájékoztatják megfelelően a lakosságot.
Az EB szerint rendszeresen visszatérnek a webáruház felületére az illegális termékeket kínáló kereskedők.
Nem sok mozgástere van egy futárcégnek egy olyan hatalmas távol-keleti webáruházzal szemben, mint a Temu. A Packeta is inkább csak állja a sarat, és várja, hogy elüljön a népharag, és örül, hogy az iskolakezdési roham után, de még bőven a karácsonyi főszezon előtt derült fény arra, milyen sérülékeny a rendszere.
Megnézte a Magyar Nemzeti Bank, mennyi pénzt visznek a magyarok külföldre. Nem a külföldi webshopok miatt gyengélkednek a magyar boltok, de a határ túloldalára egyre többen járnak át vásárolni.
Tűzpárbajba torkollt Moszkva belvárosában a Wildberries webáruház tulajdonosainak konfliktusa, ketten életüket vesztették, többen megsérültek. Egy videó is előkerült a tűzpárbajról.
Az idei nyár érezhetően nehezebb a hazai e-kereskedelemben a korábbi évekhez képest.
Az olyan európai webshopok, mint az eMAG vagy az Alza, már most is a kínai és más távol-keleti riválisok térnyerését nyögik. Miért gondolja azt az OTP, hogy érdemes egy újabb hasonló webshopot indítani a magyar piacon, mi különbözteti majd őket meg a többiektől, és egyáltalán: hogyan jöhet ki az a számítás, hogy ez megéri nekik? Szőllősi Lili cikke.
Hivatalos webáruháza egyelőre még nincs a magyar Primarknak, a csalók viszont máris létrehoztak egyet – mutatjuk, mely címet kell messze elkerülnie.