Szabad Európa: Nem fizet Mészáros cége, nehéz helyzetbe került több magyar vállalkozás
A lap információi szerint az R-Kord arra hivatkozik, hogy az állam neki sem fizet.
A lap információi szerint az R-Kord arra hivatkozik, hogy az állam neki sem fizet.
A Rétközi-tó mellett készül a „közel nulla energiaigényű” épület, melyet erdei iskolának szánnak a készítők.
Szagos vízzel kénytelen főzni, mosni és mosogatni a szegedi fogyasztók egy része. A helyi vízmű szerint új technológiára álltak át, a hálózat már tisztul, türelmet kérnek.
Az uniós beruházás után sem lett jobb az ivóvíz Makón és térségében.
Több mint 2500 négyzetméteres, nyolc-tíz kisvállalkozás befogadására alkalmas inkubátor- és akcelerátorház épül a Paksi Ipari Park területén. Az inkubátorház-építés a város erőműbővítésre való felkészülésének egyik eleme, mondta Hajdú János (Fidesz), Paks polgármestere a hétfői alapkőletétel után.
Összesen több mint 750 millió forintos beruházással, a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán nyert 547 millió forint uniós támogatással újult meg Celldömölk belvárosa - mondta Fehér László (Cselekvő Összefogással Celldömölkért), Celldömölk polgármestere.
Nyolcszázmillió forint összegű uniós forrás segítségével kétmilliárd forintnyi fejlesztés valósul meg két év alatt a Paksi Ipari Parkban. Idén három új beruházás kezdődött, a negyediket, egy inkubátorház megépítését nyár végén kezdik el - mondta Sztruhár Sándor, a Paksi Ipari Park (PIP) Kft. ügyvezetője pénteken.