Korlátozzák a látogatók számát Pompejiben
November tizenötödikétől névre szólóak lesznek a belépők, hogy gátat szabjanak a turisták áradatának.
November tizenötödikétől névre szólóak lesznek a belépők, hogy gátat szabjanak a turisták áradatának.
“Ez a strand a mienk” – skandálták a helyiek.
A tömegturizmus megnehezíti a helybéliek életét, ezért vonultak utcára.
Április 25-én vezették be, eddig több mint 485 ezren fizettek a belépésért Velence városába.
Cecilie Hollberg a tömegturizmus ellen emelte fel a szavát.
Tilos lesz a hangosbeszélők használata is. Így akarják a turisták jelentette óriási terhelést csökkenteni, és megóvni a világörökségi státuszt.
Míg a településen alig több mint 700 ember lakik, a turistaszezonban akár 10 ezer látogató is megfordulhat naponta.
Olaszország megtelt turistákkal, ami egyes kisvárosok számára elviselhetetlen. Az ország gazdaságának azonban jól jön a bevétel.
Mallorca talán minden más helynél jobban járul hozzá a globális felmelegedéshez. Másfél percenként száll le vagy fel egy repülőgép a turistaparadicsomban a főszezonban.
Megérkezett panorámás garázsába a Normafa sípályájának egyengetésére vásárolt lánctalpas vontató, hogy talán sohase használják. A természetvédők a tömegturizmustól féltik a hegyet.
Amszterdamra lassan kiteszik a megtelt táblát.
A buszosok azzal érvelnek: komoly bevételtől eshet el a város.