Pár nap alatt összedobták Hadházynak a Kövér által kiszabott 12 milliós büntetést
A képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy többet nem fog füstgyertyázni, mert a parlamentben nemhogy a felszólalásnak, de már a tiltakozásnak sem látja értelmét.
A képviselő ugyanakkor bejelentette, hogy többet nem fog füstgyertyázni, mert a parlamentben nemhogy a felszólalásnak, de már a tiltakozásnak sem látja értelmét.
Stummer Jánost megbírságolták, mert az MTVA-székházba nem akarták beengedni a miniszterelnököt.
Összesen több mint 70 millió forintra büntette a házelnök a Pride betiltását lehetővé tevő és a gyülekezési jogot szűkítő fideszes törvényjavaslat megszavazása ellen tiltakozó momentumos politikusokat.
„Mindig lesznek szülők, akiket érdeksérelem ér ebben az ügyben” – kommentálta Csepel önkormányzata, hogy egy átcsoportosítás keretében megszüntetik a gyerekek ellátását a kerület hat óvodájában. Közel 400 gyereknek kellene szeptembertől intézményt váltania, ami ellen a szülők egy csoportja tiltakozik. Borbély Lénárd polgármesternél több fórumon is próbálták már célt érni, petíciót is fogalmaztak.
Szerintük elfogadhatatlan, amit Orbán Viktor Fóton mondott.
A Magyar Kézilabda-szövetség Etikai és Fegyelmi Bizottsága pénzbüntetés megfizetésére is kötelezte a klubot, a játékosokat és a stábtagokat.
Mezőgazdasági termelők, színészek, középiskolás diákok és civilek csatlakoztak vasárnap az egyetemi hallgatók tiltakozásához. A szerb főváros főbb csomópontjain két órán át nem lehetett közlekedni.
A vajdasági magyar intézményeket is felszólították a csatlakozásra.
Csütörtökön békés demonstrációt tartanak a szülők, akik ellenzik, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kezébe kerülhet a gimnázium.
A független, önálló, pártatlan és igazságos ítélkezés mindannyiunk érdeke, és ha ezt veszélyben érezzük, egyként kell felállnunk – mondta Laczó Adrienn lemondott bíró azon az eseményen, melyet az Országos Bírói Tanács ülése előtt tartottak bírák és igazságügyi alkalmazottak. A bírói érdekképviseletek reggel összegyűjtve adták át a kormánnyal kötött megállapodás elleni tiltakozásokat az aláíróknak.
A szakértő korábban bizonyítékokkal támasztotta alá, hogyan minősítenek át jogszerűtlenül műemlékeket, hogy a tulajdonosai azokat részben vagy egészében lebonthassák.
A rongálással több mint 2 millió forintos kárt okoztak.