Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#szabadúlás

Itthon hvg.hu

Kiengedték a börtönből Vizoviczki Lászlót

A diszkópápát még 2012 májusában vették őrizetbe, majd 2019-ben ítélték nyolc év négy hónapra, amibe az előzetesben és a bűnügyi felügyelet alatt töltött időszakot is beleszámították.

Világ MTI

Az izraeli hadsereg kiszabadított két túszt

A 60 éves Simon Marman és a 70 éves Louis Hare a hadsereg a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal és a különleges rendőri egységekkel közösen indított művelete eredményeként tudott kiszabadulni a terroristák fogságából.

hvg360 Dezső András

Tömegével engedi rá Európára az Orbán-kormány a külföldi embercsempészeket a hazai börtönökből

Szinte az amnesztiával felérő lehetőséget kapnak a magyar kormánytól a Magyarországon embercsempészet miatt elítélt külföldiek, köztük olyanok, akik szervezett bűnözői csoportok tagjai: szabadon távozhatnak a börtönökből, a magyar állam pusztán annyit kér tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el az országot. Azt rájuk bízzák, hogyan tesznek eleget ennek. Az is csak rajtuk múlik, hogy letöltik-e a fennmaradó büntetésüket ott, ahová végül mennek. A hazai börtönökben mindez feszültséget okoz a rabok között, hiszen ugyanazért a bűncselekményért ülő magyarok nem szabadulhatnak, ami szerintük diszkrimináció. Különösen azok után rossz az üzenete ennek a lépésnek, hogy a terrorizmusért elítélt Budaházy György is kegyelmet kapott, amit a nem erőszakos bűncselekmények miatt elítéltek néznek értetlenül.