Tömegével engedi rá Európára az Orbán-kormány a külföldi embercsempészeket a hazai börtönökből

10 perc

2023.05.16. 04:30

Szinte az amnesztiával felérő lehetőséget kapnak a magyar kormánytól a Magyarországon embercsempészet miatt elítélt külföldiek, köztük olyanok, akik szervezett bűnözői csoportok tagjai: szabadon távozhatnak a börtönökből, a magyar állam pusztán annyit kér tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el az országot. Azt rájuk bízzák, hogyan tesznek eleget ennek. Az is csak rajtuk múlik, hogy letöltik-e a fennmaradó büntetésüket ott, ahová végül mennek. A hazai börtönökben mindez feszültséget okoz a rabok között, hiszen ugyanazért a bűncselekményért ülő magyarok nem szabadulhatnak, ami szerintük diszkrimináció. Különösen azok után rossz az üzenete ennek a lépésnek, hogy a terrorizmusért elítélt Budaházy György is kegyelmet kapott, amit a nem erőszakos bűncselekmények miatt elítéltek néznek értetlenül.

Meglepően liberális elbánásban részesíti a magyar állam az illegális migráció elleni küzdelemben lekapcsolt és jogerősen elítélt külföldi embercsempészeket, köztük olyanokat is, akik a bűncselekményüket bűnszervezetben követték el, és öt évnél súlyosabb ítéletet kaptak.

Egy április végén hatályba lépett kormányrendelet lehetővé teszi, hogy ezek az elítéltek kiszabadulhassanak a rácsok mögül. A magyar állam “cserébe” azt kéri tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el Magyarországot. Ezt valóban csak kérik tőlük, ugyanis a börtönök vagy fegyházak kapuján kilépő külföldi elítéltet a hatóságok nem kísérik el a határig, hogy megbizonyosodjanak arról, elhagyták-e az országot. Ehelyett rájuk bízzák, hogy a kötelezettségüknek eleget tesznek-e - bár hallottunk olyan esetről, amikor román állampolgárságú elítélteket Tiszalökről helikopterrel fuvaroztak el a román–magyar határig.

Az sem érdekli az államot, hogy távozásuk után a szabadon engedett külföldi elítéltek jelentkeznek-e a külföldi hatóságoknál a fennmaradó büntetésük letöltése érdekében. Ugyanis ezek az elítéltek hivatalosan nem amnesztiában részesülnek, hanem lehetőséget kapnak a büntetésük félbeszakítására Magyarországon – így a büntetésükből le nem töltött időszakot egy másik országban le kellene ülniük. Ez életszerűtlen, hiszen például ha valakit kiutasítanak az országból, a célországban valószínűleg nem rohan majd a hatóságokhoz, kezében lobogtatva egy – esetleg csak magyar nyelvű – határozatot, hogy márpedig neki folytatnia kell a Magyarországon félbeszakított büntetését.