Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#orosz-kínai_kapcsolatok

Gazdaság hvg.hu

Rengeteg orosz céget nem fizetnek ki a kínai bankok, mert félnek a nyugati szankcióktól

Több orosz cég is komoly nehézségeket tapasztal az elmúlt hónapokban a kínai kereskedelmi partnerekkel való kapcsolatában – értesült orosz forrásaitól a Reuters. A vállalatok arra panaszkodnak, hogy egyre nagyobb késéssel és költségekkel kell számolniuk, ha hozzá akarnak jutni a kínai kereskedelmi partnereiktől származó kifizetésekhez, augusztus végére a „levegőben lógó” pénzek összesen több tízmilliárd jüant tettek ki.

Gazdaság Németh András

Hszi Csin-ping Moszkvában, azaz a sárkány, a medve és a halálos ölelés

A jövő hét elején – az ukrajnai orosz agresszió kezdete óta először – Moszkvába látogat Hszi Csin-ping kínai elnök és többször is találkozik orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal. Bár egyelőre nem lehet pontosan tudni, miről születik majd megállapodás a kétoldalú találkozókon, az biztosra vehető, hogy a tárgyalások elsősorban Peking nemzetközi befolyását növelik majd.

Világ MTI

Peking és Moszkva összezördült

Kína megrótta az orosz hatóságokat és határozott elégedetlenségének hangot amiatt, hogy egy tilosban járó kínai halászhajó megállításakor lövéseket adtak le, s az incidensben egy halásznak nyoma veszett - jelentette pénteken a kínai média.

Világ MTI

Putyin elsőre Kínába megy

Vlagyimir Putyin orosz államfő júniusban Kínába látogat, de ezt megelőzően még orosz-EU csúcsot is rendeznek Szentpéterváron - tudatta az államfő hivatalába hétfőn immár harmadszor beiktatott Putyin környezetének egy tagja pénteken az ITAR-TASZSZ hírügynökség szerint. Újbóli államfőként Putyin először jár majd külföldön.

Világ MTI

Kína leválik az orosz köldökzsinórról

Kína hosszú évek után már nem fegyver- és energiafüggő Oroszországtól, és a nemzetközi színtéren Peking immár sok szempontból vetélytársa Moszkvának a fegyvereladások tekintetében - derül ki a stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) hétfőn nyilvánosságra hozott tanulmányából.