Álbombát találtak a hegykői templom előtt szilveszter éjjelén, egy helyi férfit elfogtak
A gyanús csomagban madzagok, egy óra és telefon is volt, robbanóanyag azonban nem.
A gyanús csomagban madzagok, egy óra és telefon is volt, robbanóanyag azonban nem.
A Teslát ugyanattól a társaságtól vették bérbe, mint a New Orleans-i gázolásos merénylethez használtat. A hatóságok vizsgálják, hogy lehet-e összefüggés a két eset között.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanújával rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda a fideszes Krieger Krisztina ügyében, aki budafoki önkormányzati képviselőként havonta 1,1 millió forintos megbízási díjért adott tanácsokat a szintén fideszes polgármesternek, Karsay Ferencnek – tudta meg a HVG.
Korábban az Állami Számvevőszék nem megfelelő gazdálkodásról írt a jelentésében.
Tate-ék és két bűntársuk ellen 2023 júniusában emeltek vádat többek között bűnszervezet létrehozása, többrendbeli emberkereskedelem és kétrendbeli nemi erőszak miatt.
Kiadók százai próbáltak a pénzükhöz jutni, hét éve tartott a nyomozás, de most megszüntették.
Az elkövető tanárok és diákok profiljairól küldött kéretlen üzeneteket, az eset után szigorították a rendszerek biztonságát.
A vösendorfi kastélyparkban támadták meg Hannes Kozát.
Azt nem tudni, hogy ennek az eljárásnak van-e bármi köze ahhoz az ügyhöz, amikor egy nevelő kislányokat molesztált.
A nyomozás jelenleg a felderítési szakaszban van.
A nyomozás még mindig folyik a Budapesten meggyilkolt amerikai turista ügyében.
Elutasította a bíróság a Magyar-Varga hangfelvétel ügyében folytatott ügyészségi nyomozás megszüntetése elleni felülbírálati indítványt, de indoklásában tett néhány érdekes megállapítást. Például azt, hogy mégsem zárható ki, hogy valaki, akár Rogán Antal figyelmeztethette Völner Pált arra, hogy titokban megfigyelik.