Izrael légicsapásokat mért a Hezbollah szíriai támaszpontjaira
A támadásnak halálos áldozatai is vannak.
A támadásnak halálos áldozatai is vannak.
Pakisztán erőteljesen fog reagálni minden rosszindulatú iráni lépésre – jelentette ki egy pakisztáni biztonsági forrás.
A Hamász irányítása alatt lévő Gáza-övezeben működő egészségügyi minisztérium szerint legalább hetven halálos áldozatot követel az Al-Maghazi menekülttábor elleni izraeli légicsapás. Izrael továbbra is azt állítja, a terrorista szervezet elleni támadások során mindent megtesz a civil áldozatok számának minimalizálása érdekében.
A magyarok mellett több száz ír békefenntartó katonának is hasonlóan kellett dönteni. Az eset még vasárnap történt, de az MTI nem számolt be róla.
Oroszország harmadik egymást követő éjszaka mér légicsapásokat ukrán kikötőkre, és fenyegetést intézett az ukrán hajók ellen. A fekete-tengeri eszkaláció megrázta a világ gabonapiacait.
A nyugati országok megtiltották Ukrajnának, hogy az általuk segítségként küldött fegyverekkel támadják Oroszországot, de az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára szerint az ilyesmihez nem is kell nekik külföldi katonai segély.
Eltér a moszkvai tárgyalások amerikai és orosz értelmezése.
Oroszország kész légi támogatást nyújtani a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű ellenzéki ernyőszervezetnek - közölte az orosz külügyminiszter szombaton Moszkvában.
Több mint tíz ország indított támadást Jemenben a húszi fegyveresek ellen. Az Egyesült Államok egy névtelenül nyilatkozó amerikai kormánytisztviselő szerint támogatja Szaúd-Arábia és szövetségesei katonai fellépését. A jemeni kormány az elmúlt napokban több alkalommal kért katonai segítséget a térségbeli arab országoktól. A légicsapások közép-európai idő szerint éjfélkor kezdődtek.
Jordánia hadserege az elmúlt három napban 56 légicsapást mért a magát Iszlám Államnak nevező szélsőséges iszlamista fegyveres szervezetre Szíriában - közölte vasárnap a jordániai légierő parancsnoka.
Több mint ezer iszlamista fegyveres halt meg az elmúlt három hónapban Szíriában a szövetséges erők légicsapásaiban – közölte kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja nevű emberi jogi szervezet.
Szíriában folytatódtak a légicsapások.