Hadházyék törvénybe iktatnák, hogy a képviselők a járvány elleni védekezésre is áldozzanak
Független képviselők szerint ki kell egészíteni az egészségügyi és a szociális dolgozók bérét.
Független képviselők szerint ki kell egészíteni az egészségügyi és a szociális dolgozók bérét.
Nem lesz olyan képviselő a parlamentben, aki egymillió forintnál kevesebb keres.
A képviselőknek választaniuk kell a parlamenti és az önkormányzati tisztségek között. A Blikk végignézte a pozícióhalmozó kormánypárti jelöltek listáját, s megbecsülték: milyen fizetésre számíthatnak a 2014-es választások után.
Több költségtérítést markoltak fel a képviselők már ebben a parlamenti ciklusban, mint az azt megelőző négy évben – írja a Blikk, mely szerint a toplista vezetője a fideszes Hörcsik Richárd 2010 májusa óta bruttó 26,8 millió forintot kapott. 2006 és 2010 között is ő járt a legjobban, akkor 24,8 millió vándorolt a zsebébe.
Társadalmi konzultációt indított a parlamenti képviselők fizetéséről a honatyák juttatásait meghatározó szervezet Nagy-Britanniában. Az Independent Parliamentary Standards Authority honlapján arról kérdezik az embereket, hogy mennyit ér a képviselők munkája, illetve az évi 65738 fontot zsebre tevő honatyák "megérik-e a pénzüket" – olvasható a BBC weboldalán.
A képviselői jövedelmek átalakításának egyik legfontosabb momentuma a nyomon követhetőség és az átláthatóság; meg kell szüntetni a visszaélésnek és a manipulációnak a lehetőségét - mondta a Fidesz frakcióvezetője szerdán délután a Klubrádióban.
Más keresőfoglalkozást nem folytathatnak, és egyéb megbízatásukért nem fogadhatnak el pénzt a parlamenti képviselők a következő ciklustól, kivéve a tudományos, oktatói, művészeti, valamint a jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységet. Az Országgyűlés kedd este szavazta meg a fideszes Kovács Zoltán erről szóló módosító indítványát, amelyet az új országgyűlési törvény tervezetéhez nyújtott be. Az előterjesztés a kormányoldalt is megosztotta.
Az LMP máris lecsapta a labdát, amit feldobtunk: Ceglédi Zoltán populizmussal vádolta meg a zöldeket, akik nevében...
Az LMP javaslata szerint az országgyűlési képviselők esetében "az alapdíj meghatározásánál az előző évi...