Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#heti_összefoglaló

Gazdaság hvg.hu

És akkor megtudtuk, senki sem tud úgy nyaralni, mint Szijjártó Péter

Hiába volt Magyarországon rövid hetünk, a gazdaság a világban – és persze itthon sem – állt le. Megtudtuk például, hogy a magyar inflációnak Európa-szerte nincs párja, illetve azt is, hogy Szijjártó Péter úgy tud nyaralni egy állami pénzekkel kitömött oligarcha jachtján Horvátországban, hogy közben a dolgozószobájából posztol képeket a Facebookra. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Itthon Gergely Márton

Úgy kell Dobrev Klára a Fidesznek, mint ezer kődobáló férfi Röszkére

Lázadás? Egységfront? Összellenzék? Ami tegnap még igaznak tűnt, azt már el is temette a Demokratikus Koalíció és a pártot vezető házaspár. Dobrev Klára jelölése és lassan kibontakozó kampánya mindannak a tagadása, amiért a DK az utóbbi időben az utcán küzdött. Ettől még a párt profitálhat belőle... akár csak a Fidesz. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.

Itthon G. M.

Egyetlen dolog árnyékolja be a Fidesz kárörömét: Vona Gábor nem szív eléggé

Akkora kormányzati hátszélben építi új pártját a Mi Hazánk, hogy már az is csoda, hogy Dúró Dórának nem kell kontyba raknia a haját. A Jobbik helyzete ennél lényegesen kellemetlenebb: ha bármilyen vitás kérdésben állást foglal, akkor vagy (megmaradt) radikális tagságát taszítja el magától, vagy a néppárti politikája miatt mellé pártolt (vélt) szavazóit veszti el. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.

Itthon Windisch Judit

Sűrű hete volt Orbánnak, a végén páros lábbal szállt bele a Kúriába

Kordonok, kordonbontók, tüntetők és a TEK árnyékában alakul az új Országgyűlés. Formálódik az új kormányzati struktúra, jön az Alaptörvény menekültkvótás módosítása és a Stop Soros is. "Politikailag kényes" ügyekről beszélgetett az Európai Néppárt Orbán Viktorral, aki új csatába keveredett Brüsszellel, amely jogállami kritériumokhoz kötné az uniós pénzek folyósítását. Azt, hogy ez mennyire érzékeny pont, mi sem mutatja jobban, hogy a legújabb korrupciós jelentést a magyar kormány nem is engedi nyilvánosságra hozni. Ez történt a héten a politikában.

Itthon G. M.

Ezt is megértük: Orbán és Soros együtt bontják le a civilkedést

Április 8-ig volt a duma, most jönnek a döntések. Orbán Viktor jól halad a saját magával folytatott tárgyalásokkal, és hamarosan eredményt hirdet, hogy kinek kell levonulnia a színről, és ki bizonyíthatja még több munkával hűségét. Soros György is meghányja-veti, mit veszít két legfontosabb intézménye azzal, hogy egy illiberális állam fővárosában működik, az első lépéseket már megtette, hogy ezek máshova költözzenek. A hét legfontosabb kérdése azonban az lett, hol tölti következő éveit Gyárfás Tamás. Ez heti belpolitikai összefoglalónk.

Itthon Tóth Richárd

Orbán kottájából játszik, aki teljes ellenzéki összefogást akar

Egy fogadatlan prókátora és egy önmagát szuperhősnek gondoló újonca van az ellenzéknek a Fidesz ellen. Egyiket sem kérték, egyiket sem hívták, a fogadatlan mégis folyamatosan körbehaknizza a médiát azzal, hogy akár befogott orral is, de Jobbik. Az újonc pedig felette érzi magát az értékeknek, érdekek mentén cselekszik. A hvg.hu heti politikai elemzése.

Gazdaság hvg.hu

És akkor a magyarok elindulnak oda, ahol nem az MNB-alapítványok osztják a pénzt

Már tudjuk, kik kaptak pénzt a Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól, és ezzel még jobban megértettük, hogy is működik valójában a mai magyar közélet. Nem is lepődünk meg, hogy a külföldre vándorló magyarok új hulláma indult el: azoké, akik már eleve úgy tervezik, hogy soha vissza nem jönnek. Akik itthon maradnak, azok a nyugatra ingázókból próbálnak jól megélni - adót csalva. A nyugdíjasok nagyon bepöccentek a kormányra, mert a beígért nyugdíjemelés szerintük még alamizsnának is vicces. A kormány azonban rendíthetetlenül megy tovább arra, amerre elindult. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Gazdaság hvg.hu

És akkor ingyenárammal korlátozzák a szabadságot

Az e-útdíjból egy hónap alatt 14 milliárd forinttal lett gazdagabb a költségvetés, igaz, Varga Mihály meglengetett új devizamentési víziója megcibálta a forintot. A nyékládházi benzinkútról 2500 liter gázolajat tankoltak illegálisan, de a Sólyom Airways már egész oldalas újsághirdetéssel keres többbek közt elsőtiszeket. Kövesse a tündérmese folytatását a hvg.hu-val!

Gazdaság hvg.hu

A hét, amikor Matolcsy a netezőket is magára haragította

A kormány a 2013-as költségvetés egyensúlyba hozása érdekében a banki és postai pénzforgalom után az internet- és telefonhasználatot is megadóztatná. A jegybanktörvényt Matolcsy György közben úgy módosítaná, hogy nem veszi figyelembe az Európai Központi Bank fő intelmeit. Márpedig így nehéz lesz EU/IMF-hitelhez jutni - már ha a kormány még egyáltalán komolyan akarja. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

Gazdaság hvg.hu

A hét, amikor Orbán bezzegcége is tömeges kirúgásokról döntött

Tovább folytatódik a marakodás a Malév koncán, az utasok futnak a pénzük után, a konkurens légitársaságok pedig igyekeznek minél jobb pozíciót szerezni a felfordult piacon. A Nokia több mint 2000 embert bocsát el komáromi gyárából, késik a bérkompenzáció a közszférában, miközben a csőd szélén táncoló BKV felső vezetői "megérdemelt" prémiumuknak örülhetnek. Orbán Viktor konkrétumok nélküli évértékelőt tartott, az egri frakcióülés azonban nemcsak arról szólt, hogy a külföld meg akarta-e puccsolni a kormányfőt - hanem kiderült az is, csatlakozunk az új uniós paktumhoz. A hvg.hu heti összefoglalója.