Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#díjkorrekció

Tech hvg.hu

A Vodafone bejelentette: amennyivel megemeli az árakat, annyival a kedvezményeket is

Azt mindig is tudni lehetett, hogy az „inflációkövető díjkorrekció” kifejezés jelentős szépítése annak, ami egyébként keveseknek tetszik: az elmúlt időszakban ezen jelszóval emeltek árat szolgáltatók. Mostantól hivatalosan sem stimmel a kifejezés, például a Vodafone esetében, miután a vállalat kedden bejelentette: egy széles ügyfélkör esetében csak kisebb mértékben emel árain.

Tech hvg.hu

Önnek is drágább lesz a telefonálás, internetezés – mit kell tudni az inflációkövető díjkorrekcióról?

Az új évben egyre több távközlési szolgáltató emeli meg a díjait, és egyre gyakoribbá válnak az olyan szerződési feltételek is, amelyek alapján a díjemelés automatikusan, az inflációhoz igazodva történik. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) azt javasolja az előfizetőknek, hogy kísérjék figyelemmel a szolgáltatók szerződésmódosításra vonatkozó értesítéseit, és ha a megváltozott feltételeket nem kívánják elfogadni, még a jogszabály szerinti határidőn belül éljenek a felmondási jogukkal.