Pesten lehetetlen új irodát találni
Úgy tűnik, kiteheti a „megtelt” táblát Pest, ugyanis minimálisra csökkent a cégek számára kiadó, üres ingatlanok száma.
Úgy tűnik, kiteheti a „megtelt” táblát Pest, ugyanis minimálisra csökkent a cégek számára kiadó, üres ingatlanok száma.
Új ingatlanügynökségi vezetőt neveztek ki a DTZ ingatlanüzemeltető és szolgáltató Kft. élére.
Csaknem egymilliárd forintot fordít az Alkotás Point új tulajdonosa fejlesztésekre, beruházásokra. Az irodaházat ingatlanalap-kezelő társaságán, a Heitman European Property Partners IV-en (HEPP IV) keresztül, tavaly januárban felvásárló chicagói központú Heitman a gazdasági válság ellenére is megkezdte az irodaház átépítését, környezetbarát átalakítását. A fejlesztések 2013-ban is tovább folytatódnak a Budapest nyugati kapujának is nevezett épületkomplexumban.
Alacsony ingatlan kockázati prémium, magas befektetési aktivitás, erős helyi kis-és középvállalati szegmens, valamint érett és kiszámítható szabályozói környezet – ezek a tényezők befolyásolják az adott várost abból a szempontból, hogy vonzó vagy éppen kevésbé érdekes irodalokációként tekintenek rá a bérlők és a befektetők.
A DTZ ingatlantanácsadó adatai szerint 245 ezer négyzetméter irodát adtak bérbe a harmadik negyedévben Budapesten. Az ezer négyzetméternél nagyobb területre kötött szerződéseket a CA Immo tulajdonában lévő IP West irodaház vezeti.
Idén a befektetők által Európában elköltött pénz elérte a 110 milliárd eurót; ez az összeg 7 százalékkal több, mint a 2010-es, 104 milliárd eurós teljes volumen. A tavalyi év visszaállította az európai befektetési piacot a válság előtti 2008-as szinthez, de még így is messze alulmúlja a „boldog békeidős” 130 milliárd eurós átlagot. A magyar piacon is várható élénkülés.
A budapesti kereskedelmi ingatlan piac a harmadik negyedévben azért lett kevésbé vonzó, mert Magyarország csak nehezen kapaszkodik vissza az intézményi befektetők térképére, továbbá az Európába vetett bizalom csökkenése a magyar ingatlanpiacra is kihat - közölte a DTZ ingatlan tanácsadó.
A DTZ nemzetközi ingatlan tanácsadót bízta meg CA Immo az Europolis Park BUDAPEST M1 bérbeadásával.
Az európai államkötvény hozamok esése miatt újra az ingatlanok felé tekintenek a befektetők, az ezek hozamát tükröző DTZ index a második negyedévben harmadával emelkedett - közölte az ingatlantanácsadó társaság.
A magyar gazdaság fellendülését még nem jelzi az egyik legfontosabb indikátorszektor, a kereskedelmi ingatlanpiac. Igaz a piac összes szegmensére igaz, hogy túl van a mélyponton és belépett a stagnálás fázisába. A DTZ elemzése bemutatja a részleteket is.
A DTZ a Jones Lang LaSalle-al közös kizárólagos megbízás keretein belül dolgozik az AEW Europe ingatlan-befektetési...