Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#brunei

Világ

Mégsem kövezik halálra a homoszexuálisokat Bruneiben

Brunei meghátrált a nemzetközi tiltakozás előtt: az ázsiai ország szultánja bejelentette, meghosszabbítják a halálbüntetések moratóriumát, ez pedig azt jelenti, hogy nem kövezik halálra a homoszexuális aktuson kapott embereket.

Világ Németh András

Rájössz, hogy még a családtagjaid szerint is rendben van, ha megköveznek

Nyílik az olló a homoszexualitás megítélésének terén a nyugati demokráciák, illetve a muszlim államok között: Bruneiben éppen akkor lépett életbe a homoszexuális aktusok résztvevőit halállal büntető törvény, amikor megválasztották Chicago első bevallottan leszbikus polgármesterét. A melegek menekülnek Bruneiből, a helyi szultánt nem hatja meg a nemzetközi tiltakozás. Az illiberális államoknak inkább a muszlim példa tetszik.

Világ MTI

Bruneiben bevezetik a saríát

Bevezetik a saríát (az iszlám vallási jogot) a polgári jogrendszer mellett a délkelet-ázsiai Borneó szigetén lévő Brunei szultánságban.