Egy évvel az 1995-ös srebrenicai népirtás 30. évfordulója előtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta a kelet-boszniai tömeggyilkosságot genocídiumnak minősítő határozatot. A szavazatok megoszlása azt mutatja, a tények ellenére nehéz meghatározni, mit lehet népirtásnak nevezni.
Mindez azután történt, hogy Magyarország nemmel szavazott arra az ENSZ-határozatra, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.
Az, hogy az 1995-ös srebrenicai eseményeket népirtásként határozzák meg, az egész balkáni térségre veszélyes ellentéteket szít – állítják azon országok képviselői, köztük Magyarország politikusai, amelyek nemmel szavaztak a második világháború utáni korszak legvéresebb európai tömeggyilkosságát genocídiumnak nyilvánító ENSZ-közgyűlési határozatra. A baj csak az, hogy nem a világszervezet határozata éleszti és mélyíti az ellentéteket, hanem azok a boszniai szerb vezetők, akik jelenleg is a sokat szenvedett Bosznia szétverésén munkálkodnak.
A lépés azt követően történt, hogy a boszniai szerbekkel és azok vezérével bensőséges viszont ápoló magyar kormány bejelentette, hogy nem szavazza meg azt az ENSZ-kezdeményezést, amelyik július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítaná.
Az Orbán Viktort a hónap elején kitüntető boszniai szerb vezér, Milorad Dodik azzal próbálta alátámasztani, hogy nem történt népirtás, hogy ha történt volna, akkor most nem kellene erről beszélni.
A srebrencai nők mozgalma azon dolgozik hosszú évek óta, hogy továbbadják az igazságot nem csak azoknak, akik a térségben élnek, de világszerte, mindenkinek – civileknek, állampolgároknak, vezető politikusoknak és nemzetközi szervezeteknek egyaránt. Küzdelmeiket idézi fel szerzőnk, a bosnyák emberi jogi aktivista, újságíró cikke.
Konvojban hazatérő magyar diplomaták, a Wehrmacht és a Vörös Hadsereg katonáinak fiai, akik együtt vadásznak bosnyákokra és Hajna Catic, aki Srebrenicában lemészárolt férjét és fiát siratja, egyebek mellett ezek a hvg360 munkatársának emlékei. A délszláv háború borzalmai ma is kísértenek.
Negyed évszázaddal a szerbek által elkövetett srebrenicai tömeggyilkosság után sincs megbékélés. Az egykor bosnyák többségű kelet-boszniai város sorsa bizonyítja, hogy a népirtás célt ért. Bosznia-Hercegovinában egyre szaporodnak az etnikumok közötti villongások.
A hágai bíróság kimondta: a holland katonáknak nem lett volna szabad átadniuk a bázisukon menedéket kereső boszniai férfiakat.
Az illetékes főügyész életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a volt boszniai szerb vezetőre, mert a 40 év börtönt túl enyhének találta.
A központi hatalmak száz évvel ezelőtt, 1917 késő őszén áttörték az olasz védelmi vonalakat, és túljutottak az Isonzón és Doberdón. Jelentős észak-olasz területeket foglaltak el, amelyeket az Osztrák-Magyar Monarchia szállt meg. A támadás és a megszállás is felvet olyan kérdéseket, amelyeket ma a háborús bűnök szempontjából újraértékelhetnek a történészek. A monarchia megszálló tevékenységéről a Politikatörténeti Intézetben beszélgettek szakértők.
Hétvégén volt az évfordulója a második világháború utáni Európa talán legsötétebb eseményének. A srebrenicai népirtást azonban nem szabad önmagában nézni, mert az nem arról szól, hogy az egyik nacionalizmusnak igaza lenne a másikkal szemben, hanem az etnikai, nacionalista gondolkodás kudarcáról.