Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Rónaszéki_László

Itthon hvg.hu/MTI

Vádlott lett Rogán egykori jegyzőjéből

Rónaszéki László és társai ellen befolyással üzérkedés, vesztegetés és hivatali visszaélés miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség. Az V. kerültei önkormányzat szerint nem a polgármester gyakorolta a munkáltatói jogokat Rónaszéki felett.

Itthon hvg.hu

Maffiamódszereket gyanít az V. kerületben Juhász

Súlyos vádakat fogalmaz meg a Rogán Antal által októberig vezetett önkormányzattal szemben Juhász Péter feljelentése, aki úgy véli, elkótyavetyélték az ingatlanokat, és első perctől arra ment ki a játék, hogy a vevőknek kedvezzenek óriási kárt okozva az önkormányzatnak. Rogán szerint minden szabályos volt, még ő indított vizsgálatot az ügyek felderítésére, sőt még a jegyzőt is elbocsátotta. Ám egy jegyzőkönyvből az derül ki, a jegyző közös megegyezéssel távozott tavaly. Juhász feljelentésében egy igen sajátos és trükkös értékesítési modellt tárt fel.

Itthon hvg.hu

Meggyanúsították az V. kerület volt jegyzőjét

Hosszú ideje nyomoz az ügyészség az V. kerületi önkormányzatot érintő ügyekben, most meggyanúsították a korábbi jegyzőt és egy vállalkozót. A jegyző, akit hivatali visszaéléssel gyanúsítanak, a VS.hu szerint Rónaszéki László lehet. A volt jegyző panasszal élt a gyanúsítás ellen, de elutasították.