A kötetben a legnagyobb tér a költő szerelmeinek jutott, részint az átkonstruált női naplók, visszaemlékezéseik, részint az időközben felbukkant dokumentumok, kortársi memoárok alapján.
Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén, 1989. június 16-án a 301-es parcellában Méray Tibor búcsúztatta az 1958-as justizmord áldozatát. „Illetlenül” hosszú, majd negyvenperces sírbeszéde azonban messze túlnőtt a méltatáson: történeti keretbe helyezte 1956-ot és a forradalom ikonikus miniszterelnökét. A gyászünnep előtt hosszú, kétrészes levélinterjút adott az akkor igen fajsúlyos napilapnak, a Magyar Nemzetnek. Ezzel a hazai magyar nyilvánosságba ismét beköszönő, heteken keresztül, többszöri levél- és faxváltással formálódott vallomástétel-részlettel idézzük fel a november 13-án Párizsban 97. évében elhunyt Méray Tibor életútját.
Ha nem tűröm el, hogy iszonyatosan fontos dolgokat nem írhatok meg, hogy a mondandóm csonkul és torzul, akkor nem írhatok meg semmit és nem tehetek semmit.
Szegedi Csanád felmenőivel kapcsolatos vallomása ráirányította a figyelmet az első zsidótörvényt elfogadtató Imrédy Béla miniszterelnök hasonló, 1939-es ügyére. Most a HVG Imrédy-üggyel kapcsolatos 1998-as cikkét tesszük közzé.
Luigi Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című darabjának 1957. február 11-i előadását három főiskolás ifjú már nem nézhette meg, a második felvonás szünetében melléjük lépett néhány bőrkabátos férfi. Oldalukhoz pisztolyt nyomva vezették ki őket a büféből, majd tuszkolták be a színház főbejáratnál várakozó fekete autókba. Néhány perccel később a budapesti rendőrfőkapitányság folyosóján, a fallal szembeállítva órákon át kényszerűen várakoztak.