Átnevezné és áttervezné az Európai Uniót az MCC
Laza szövetség a tagállamok között – a jövő Európája a Fidesz think tankje szerint így nézne ki.
Laza szövetség a tagállamok között – a jövő Európája a Fidesz think tankje szerint így nézne ki.
A miniszterelnök kifejtette azt is, szeretné, ha az innovációra fordított összegben a legjobbak között lennénk.
Gyakran fordul elő, hogy az MCC közbeszerzéseinél az olcsóbb ajánlatokat kizárják. Az egyik esetben például egy Mészáros Lőrinc-féle vállalkozás elől öt olcsóbb ajánlatot tevő esett ki.
Nem találta “vertikális” vagy “horizontális” korrupció jeleit a rendőrség a Mathias Corvinus Collegium egyes közbeszerzéseinél, ezért elutasította a DK-s Vadai Ágnes feljelentését, bár megjegyezték, hogy valamiféle összejátszás azért nem zárható ki.
A volt igazságügyi miniszter, EP-listavezető fél éve lépett ki a közéletből.
Az MCC Szólásszabadság Műhelyének 2023-as bruttó bérköltsége 12 millió forint volt, miközben a szervezet egyetlen munkatársa az NMHH elnöke, Koltay András.
Évi 12 millió – csak nem igazán látni, hogy mire.
Az esemény helyszínéül választott könyvesbolt, a Piola Libri azért lépett vissza, mert úgy ítélte meg, hogy „a kezdeményezés politikai jellege erősebben kirajzolódik, mint ahogyan azt eredetileg” gondolták.
Volt olyan műhely, ahol az elvárt óraszám két százaléka teljesült tavaly szeptemberben.
A Mathias Corvinus Collegium képzési központot alakítana ki az épületben, melyet még 2021-ben vásárolt meg. Bontani és építeni is készülnek.
A magyar államtól kapott több százmilliárdból építette fel a Fidesz azt a fizikai infrastruktúrát és szellemi hátországot, amely Orbán Viktor keresztény-konzervatívnak mondott ideológiáját terjeszti Brüsszelben.
A Fidesz agytrösztje, az MCC tulajdonába került Modul magánegyetem rektora szerint a tulajdonosváltás nem befolyásolja, hogy mit tanítanak az intézmény falai között, ám többeknek az a véleménye, hogy megváltozott a légkör, írja az osztrák lap.