Lázár: „Vitézy úrnak az a baja, hogy nem lesz Pride, ettől olyan ideges”
A miniszter a sarkadi fórumán fogalmazott így a Magyar Narancs riporterének kérdésére, majd azt mondta, szerinte ez nem volt „buzizás”.
A miniszter a sarkadi fórumán fogalmazott így a Magyar Narancs riporterének kérdésére, majd azt mondta, szerinte ez nem volt „buzizás”.
Alapjogokat nem lehet hitelvek szerint korlátozni, ha ragaszkodunk a világnézeti szabadság elvéhez. Vélemény.
A demonstrálók rózsaszín háromszögeket feszítettek ki a város különböző pontjain.
Meleg vagy? Ne örülj a boldogságodnak, pláne ne állj ki a jogaid mellett! Heteróként se örülj annak, hogy más boldog, jogérvényesítésében ne támogasd! Ez tilos, és ha mégis megteszed, nem tudsz elbújni, azonosítunk, és több százezer forintra bírságolunk! – így foglalható össze az Orbán Viktor fenyegetését beváltó Stop Pride törvény, amely a szakértő szerint azt a lehetőséget kizárja, hogy bejelentés nélkül próbálják megszervezni a melegfelvonulást.
A magyar uniós szavazati jog felfüggesztését szorgalmazza és a Pride betiltását célzó magyar törvény megtámadását helyezi kilátásba a RECLAIM nevű brüsszeli civil szervezet, amely már több esetben folytatott kampányt a magyar kormány intézkedéseivel szemben.
A felvonulás betiltása nem csak az LMBTQ-közösség tagjai számára ijesztő gondolat. Mutatjuk, mi a baj a miniszterelnök tervével.
Robert J. Palladino a külügyminisztérium helyettes szóvivőjeként több alkalommal is felszólalt az emberi jogok megsértése miatt.
Vannak, akik számára a Pride és az LMBTQ+ jogok a legfontosabb ügyek közé tartoznak: ők azok, akiket Orbán lelkiismeret-furdalás nélkül, színtiszta machiavellizmusból dob most a busz alá – magyarázza a helyzetet Ranschburg Zoltán, a Republikon Intézet vezető elemzője.
Történelmi vereséget szenvedett Kamala Harris az amerikai elnökválasztáson, ahol a demokraták teljesen megváltozott társadalommal szembesültek, aminek okait csak most kezdik felmérni.
Saját döntéséből hagyta ott munkahelyét, mondja Filó Mariann, a szélsőséges csoport ellen pedig jogi eljárásokat indított.
Mit tenne egy józan politikai erő, miután fejére borult a Kék Osztriga bár? Talán felfogná, hogy nem muszáj inkvizítorokat foglalkoztatni.
A tervezetet egy oroszbarát párt terjesztette a parlament elé.