Ha álmosan ül valaki a kormány mögé, akkor csaknem olyan veszélynek teszi ki magát és a közlekedésben részt vevő...
Ha álmosan ül valaki a kormány mögé, akkor csaknem olyan veszélynek teszi ki magát és a közlekedésben részt vevő partnereit, mint ha részegen vezetne - állapították meg tanulmányukban francia kutatók.
Akár álmos, akár ittas volt valaki, nagyjából kétszer gyakrabban okozott balesetet, mint a józan és kipihent vezetők.
Elemzésükhöz az adatokat egy délnyugat-franciaországi kórház 679 páciensétől nyerték, akiket 2007 és 2009 között legalább 24 órás kórházi kezelésre vettek fel súlyos baleset miatt, amelynek ők valamely közlekedési eszköz (autó, motor, kerékpár) vezetőjeként voltak részesei.
"Az álmosság közel akkora kockázatot hordozott, mint az alkoholfogyasztás" - mutatott rá Nicholas Moore és kutatócsoportja az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmányban.
A sofőrök részletes kérdőívet töltöttek ki, de a kutatók felhasználták a rendőrségi jelentéseket is a baleset okainak megállapítására. Rendelkeztek a gyógyszer-, alkohol- és esetleg drogfogyasztásra vonatkozó adatokkal, és azt is feljegyezték, hogy mennyit aludtak, kipihentek voltak-e a gépjárművezetők.
A sérült vezetők többsége 55 év alatti férfi volt, akiknek több mint a fele motorkerékpárral utazott, harmada autóval, mintegy 10 százalékuk pedig kerékpáron ült a baleset idején.
A rendőrség szerint a balestekben 355 esetben volt felelős a sofőr. Az átlagosnál nagyobb kockázattal okoztak balesetet a 18 és 29 év közöttiek, az autóvezetők, azok, akik alkoholt fogyasztottak, és azok, akik álmosak voltak.
"Kísérletekből tudjuk, hogy 4 órányi alváshiány annyira csökkenti a figyelmet vezetés közben, mint hat (kis üveg) sör" - magyarázta Christopher Drake, a detroiti Henry Ford Kórház alvászavarokat kutató központjának tudományos munkatársa.
"Ha egy teljes éjszakát nem alszik valaki, az annak felel meg, mintha 0,19 lenne a véralkoholszintje" - tette hozzá Drake, aki nem vett részt az említett kutatásban. (Az Egyesült Államokban hivatalosan az számít ittasnak, akinek a véralkoholszintje meghaladja a 0,08-at.)