Autó HVG 2025. január. 23. 06:41

Magyarországon a legújabb Porsche 911

A vadonatúj Porsche 911 Carrera S magyarországi indulóára nem sokkal 70 millió forint alatt alakul.

Az elmúlt időkben hiányzott egy fontos 911-es modell a Porsche kínálatából, most azonban itt van, megérkezett a 394 lóerős normál Carrera és a 485 lovas hibrid Carrera GTS közötti résbe ékelődő vadonatúj Carrera S.

A kupé és kabrió változatokban készülő újdonság a korábbiaknál nagyobb teljesítménnyel, magasabb alapfelszereltséggel, illetve több személyreszabási lehetőséggel támad, és immár Magyarországon is elérhető.

A 20-21 colos kerekeken gördülő, 4,7 millió forint ellenében karbonkerámia fékkel is rendelhető új Porsche 911 Carrera S Coupé 68,6 millió forinton nyit, a Cabriolet pedig minimum 74,9 millió forint kifizetését követően vezethető haza.

Porsche 911 Carrera S
Porsche

A 3 literes 6 hengeres biturbó boxermotor teljesítményét úgy sikerült növelni, hogy közben csökkent a károsanyag-kibocsátás.

Az előző generációs 911 Turbo megoldásait felvonultató erőforrás 30 lóerővel erősebb lett, így már nem kevesebb, mint 480 lóerő áll a sofőr rendelkezésére.

Az 530 Nm-es csúcsnyomatékú, nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltós sportkocsi 3,3 másodperc alatt katapultál álló helyzetből 100-as tempóra, és a gyorsulásának csak 308 km/h-nál szakad vége.

Porsche 911 Carrera S
Porsche
Porsche 911 Carrera S
Porsche
Porsche 911 Carrera S
Porsche
Hirdetés
hvg360 Németh András 2025. február. 14. 18:36

Trump és kinevezettjei most egyértelművé tették Ukrajnáról, amit eddig nem lehetett kimondani

Bár igaz, hogy Donald Trump és az amerikai elnök magas rangú kinevezettjei elébe mennek az ukrajnai rendezéssel kapcsolatos orosz követeléseknek, Ukrajnában úgy vélik, az egyre valószínűbbnek tűnő tűzszüneti tárgyalásokon nem csak Moszkva érdekeit veszik figyelembe. Többek szerint egyébként nincs is végleges amerikai béketerv, inkább arról van szó, hogy a mindkét felet zsaroló washingtoni kormányzat a fejleményekhez igazítja következő lépését.