Autó HVG 2025. január. 16. 10:58

Menet közben rántotta be a kéziféket a felriadó részeg utas, mindent összetörtek az autóval – videóval

Egy kuka és egy parkoló autó bánta a hirtelen jött ötletet.

Felelőtlen baleset miatt emelt vádat a Tatabányai Járási Ügyészség, amelyben mindkét érintett fél komoly hibát követett el. Egy nő, akinek nem volt jogosítványa, enyhén ittas állapotban vezette a mellette ülő férfi autóját 2023. augusztus 7-én Tatabányán. A férfi szintén ittas volt, és egy időre el is aludt az autóban, amikor azonban felébredt, teljesen váratlanul behúzta a kéziféket, ami miatt a kocsi irányíthatatlanná vált – írja az ügyészség beszámolója.

Az autó először lehajtott az útról, nekicsapódott egy kukának, majd visszakerült az útra, ahol egy másik parkoló autónak ütközött. Szerencsére senki sem sérült meg, de mindkét autó és a kuka is összetört.

A nő ellen ittas vezetés, a férfi ellen pedig a közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indult eljárás. A visszaeső férfit elzárásra, a büntetlen nőt pedig közérdekű munkára és a vezetéstől való eltiltásra ítélhetik a vád alapján.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. március. 27. 11:18

Trumpcesszió: terv is van az elnök tombolása mögött, vagy csak gödörbe kormányozza az USA-t?

Vámháborút szít, szövetségeseket fenyít, és úgy akarja gyengíteni a dollárt, hogy az közben erős is maradjon – hivatalba lépése után szinte azonnal agresszív és követhetetlen gazdasági döntéseket hozott Donald Trump. A bizonytalanságok miatt nő az amerikai recesszió esélye, az elnök hívei szerint viszont mindez nem kapkodás, hanem egy átgondolt mesterterv része, amellyel Trump újraírná a játékszabályokat, és amelynek központi eleme a zsarolás.