Autó HVG 2024. december. 04. 09:48

Részegen, jogosítvány nélkül, frissen vett kocsival, hat utassal csapódott árokba egy sofőr

Már reggel nekiállt italozni, mielőtt elment autót venni.

A Kaposvári Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan, jogosítvány nélkül vezette az aznap vásárolt autóját, majd egy balesetben összetörte azt, és sérülést okozott utasainak.

Az ügyészség szerint a harmincas éveiben járó vádlott 2023 szeptemberében már a délelőtti órákban is alkoholt fogyasztott munka közben. Ezután ismerőséhez ment, akitől megvette a járművet, majd az adásvételt követően tovább italozott. A nap folyamán három utassal indult útnak, hogy további ismerősöket vegyen fel. Végül az öt férőhelyes autóba heten zsúfolódtak be, mindannyian biztonsági öv nélkül, és egy bulira tartottak a férfi otthonába.

Az esti órákban a sofőr az otthona közelében rövid időre elaludt vezetés közben. Felriadva már nem tudta úton tartani a kocsit, és árokba csapódtak.

A balesetben három utas súlyosan, a többiek könnyebben sérültek. Az ügyészség börtönbüntetést, közügyektől való eltiltást, valamint a közúti járművezetéstől történő végleges eltiltást indítványozott a férfi ellen, aki súlyosan veszélyeztette utasai életét.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?