Autó HVG 2024. október. 31. 07:59

Nem olcsó, de szinte vadonatúj ez a 34 éves Citroën Kacsa

Az ikonikus francia kisautó ezen példányával eddig kevesebb, mint 3 ezer kilométert tettek meg.

A Citroën nem sokkal a második világháború után, 1948-ban a Párizsi Autókiállításon leplezte le 2CV típusjelzésű modelljét, vagyis a Kacsát. Az elérhető árú ikonikus személyautó egészen 1990-ig gyártásban maradt és az évtizedek során a különböző változataiból összesen mintegy 9 millió darabot gyártottak le.

Viszont nagyon kevés maradt meg olyan kiváló állapotban, mint ez a példány, melyet ráadásul lényegében egyáltalán nem is használtak eddig élete során:

Citroën 2CV
Mobile.de
Citroën 2CV
Mobile.de

A mellékelt fotókon látható autó 1990 májusában, vagyis a gyártás vége felé látta meg a napvilágot, vagyis idén tavasszal ünnepelte harmincnegyedik születésnapját.

Az elmúlt közel három és fél évtizedben alig 2800 kilométert tettek meg a piros fényezésű és vászontetős kocsival.

A Németországban állomásozó 27 lóerős Citroën árcéduláján 27 950 eurós, vagyis átszámítva nem kevesebb, mint 11,2 millió forintos összeg olvasható.

Citroën 2CV
Mobile.de
Citroën 2CV
Mobile.de

Viszonyításképp, 9,9 millió forintból akár egy vadonatúj Citroën ë-C3 is vásárolható, mely 113 lovas villanyautó 320 kilométeres hatótávval kecsegtet.

Érdekesség, hogy a hazai utakon egy abszolút egyedi, zöld rendszámos környezetbarát Kacsával is találkozhatunk.

Citroën 2CV
Mobile.de
Citroën 2CV
Mobile.de
Citroën 2CV
Mobile.de
Hirdetés
hvg360 Cabrera Martin 2025. március. 26. 19:30

„Feldob, ha arra gondolok, hogy Pottyondy Edina és Trombitás Kristóf ugyanazon a videón nevet”  – interjú a Különös történések a Szondi utcában alkotójával

Váratlan lendülettel robbant be tavaly a magyar közéletbe a Különös történések a Szondi utcából című YouTube-csatorna, amelyet azóta politikai oldalakon átívelő népszerűségre tett szert. Az rajzfilmek készítője autodidakta módon tanult meg animálni, és örül annak, hogy sokan sokfélét látnak bele a videóiba. Interjú Roznár Leventével, a Különös történések a Szondi utcában alkotójával.