Autó HVG 2024. szeptember. 06. 07:59

Győr új büszkesége: fény derült a Cupra Terramar magyar áraira

A Cupra Terramar 150 lóerővel nyit, a legerősebb plugin hibrid verzió pedig 272 lóerős produkciót ad elő.

A napokban Barcelonában jártunk az ott tervezett legújabb Cupra, a Terramar szabadidő-autó nemzetközi bemutatóján, most pedig jövünk az Audi Hungaria által Győrben gyártott újdonság hazai áraival.

A Cupra Terramar hivatalos magyarországi alapára 15 millió forint, de a konfigurátor által felkínált 1 millió forintos árkedvezmény beikszelésével kapásból 14 millió forintra csökkenthető az összeg.

Ezen pénzmennyiség ellenében egy 150 lóerős lágyhibrid 1,5 literes 4 hengeres turbós benzinmotoros példány vezethető haza.

Wayne Griffiths cégvezér mutatta be a Terramart
László Ferenc

A 265 lóerős 2 literes benzines és összkerék-hajtású VZ sportverzió 20,4 millió forinton nyit, a legerősebb, konkrétan 272 lovas plugin hibrid VZ kivitel pedig alaphangon 22,6 millió forintba kerül. Ez esetben 1,5 millió forint kedvezmény jár, vagyis effektíve 18,9-21,1 millió forintos indulóárral lehet számolni.

A PHEV hajtáslánc egy 1,5 literes benzinmotorra épül, és a többi Terramar kiviteltől eltérően nem 7, hanem 6 sebességes a duplakuplungos automata váltója. A nettó 19,7 kWh kapacitású akkumulátor mintegy 121 kilométeres elektromos hatótávot tesz lehetővé.

A napokban általunk már részletesen bemutatott típus a későbbiekben 204 lóerős 2 literes benzines, illetve szintén 204 lovas 1,5 literes plugin hibrid változatban is kapható lesz.

A 4,52 méter hosszú Terramar és a főtervező
László Ferenc
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.