Autó László Ferenc 2024. július. 19. 07:59

Hamiltonnal együtt érkezett meg Budapestre a Mercedes hatalmas, új kockaterepjárója – mutatjuk

László Ferenc
Szerzőnk László Ferenc

Budapest szívében debütált az immár teljesen elektromos változatban is elérhető megújult Mercedes G-osztály.

A Mercedes csütörtök este a Várkert Bazár mellett tartotta meg a magyar F1 futamot megelőző hagyományos partyját, melynek díszvendége a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton volt.

A 39 esztendős brit pilóta idén utoljára érkezett Mercedes színekben Budapestre, 2025-től ugyanis már a Ferrari pilótája lesz.

Hamilton elmondta, hogy nagyon kedveli a mogyoródi pályát, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy nála többször senki sem nyerte meg azt. Hamiltont eddig nyolcszor intették le az első helyen, és a legtöbb, konkrétan kilenc pole-pozíció is az ő nevéhez fűződik.

Hamilton jó kedvében volt, de néhány kérdés megválaszolását követően gyorsan távozott
László Ferenc

Mint megtudtuk, a hungaroringi futamot háromszor megnyert Ayrton Sennát tartja az egyik legfontosabb példaképének Hamilton, aki ezenkívül édesapja szavára is sokat ad, valamint Nelson Mandelát is nagyon tiszteli.

110 ponttal a legutóbbi brit nagydíjat megnyert Hamilton jelenleg a nyolcadik az egyéni bajnokságban, 1 ponttal lemaradva csapattársa, a 26 esztendős szintén brit George Russell mögött. A csapatversenyben 221 ponttal a negyedik a Mercedes.

Az F1 party keretein belül debütált Magyarországon az általunk már alaposan letesztelt megújult G-osztály, melynek legolcsóbb alapmodellje, a 367 lóerős 3 literes 6 hengeres dízelmotorral szerelt 450 d 52,5 millió forinton nyit.

Még lepel alatt a 45 éves múltra visszatekintő kockaterepjáró legújabb verziója
László Ferenc
Így fest az elektromos G-osztály
László Ferenc

A hosszú idő után V8-ról 6 hengerre váltott új G 500 56 millió forint ellenében 449 lóerős teljesítményt kínál, a többi G-hez hasonlóan most először lágyhibrid benzines csúcsmodell, az 585 lóerős biturbó V8-cal szerelt G 63 pedig alaphangon 80,2 millió forintba kerül.

A látványos tankfordulóra, helyben történő megfordulásra képes négymotoros elektromos G 580 with EQ Technology indulóára 57,1 millió forint, az extrákkal telepakolt nyitószéria, az Edition One példányai pedig minimum 76,8 millió forint kifizetését követően vezethetők haza.

Tankforduló a villany G-osztállyal

Így fordul meg helyben a Mercedes G 580 EQ

A Tesla Cybertruckhoz hasonlóan 3,1 tonnás elektromos G-osztály 587 lóereje 4,7 másodperces 0-100-as szintidőt tesz lehetővé, a végsebesség 180 km/h-ra van korlátozva.

A 116 kWh kapacitású akkumulátor ideális esetben 468 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé.

A G 63 4,4 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra
László Ferenc
2640 kilogramm a G 63 tömege
László Ferenc
Akár 240-nel is képes száguldani
László Ferenc
Nemcsak motorból, váltóból is négy található az elektromos G-ben
László Ferenc
850+250 Nm nyomaték a G 63-ban
László Ferenc
Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.