Autó hvg.hu 2024. március. 07. 13:24

Defektet kapott autójuk mellett guggoló nagymamát és unokáját gázolt halálra egy furgon

Több másodpercen át hajtott a leállósávban, amit nem vett észre.

Vádat emeltek egy 30 éves férfi ellen, aki figyelmetlenségből autójával halálra gázolt egy nagymamát és az unokáját. Az ügyészség beszámolója szerint a férfi az M0-s autóúton hajtott az M3-as autópálya felé még tavaly januárban, amikor ugyanezen az útszakaszon egy defekt miatt egy személyautó állt a leállósávban. A sofőr az autóban volt, egy nő és egy kiskorú gyerek a defektes abroncs mellett guggoltak.

A kisteherautó is ekkor ért a közelükbe, aminek a sofőre sávot akart váltani, és a visszapillantó tükörbe nézett. Ezalatt letért az úttestről, és átlépte a záróvonalat, amit nem vett észre. Az áruszállító több másodpercen keresztül a leállósávban haladt, majd, amikor a sofőr észrevette, hogy előtte egy gépkocsi áll, balra elrántotta a kormányt, de a balesetet már nem tudta elkerülni, a teherautó jobb elejével elütötte a gyalogosokat.

A bal­eset követ­kez­té­ben a nő a hely­szí­nen, a gyer­mek pedig a kór­ház­ba szál­lí­tá­sát köve­tő­en éle­tét vesztette.

Az ügyészség halá­los köz­úti bal­eset gon­dat­lan oko­zá­sá­val vádolja a sofőrt, amiért fog­ház­bün­te­tést és jár­mű­ve­ze­tés­től eltil­tást kaphat.

(A címkép illusztráció.)

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.