Autó MTI 2023. december. 18. 12:25

Egy Ragadozó Veréb nevű csoport megbénította az iráni benzinkutak többségét

Egyelőre nincs üzemanyaghiány, de arra kérték az embereket, halasszák későbbre a tankolást.

Iránban a benzinkutak több mint felét kellett üzemen kívül helyezni nagyszabású kibertámadás miatt – jelentette be hétfőn a síita állam olajminisztere. „A benzinkutak legalább 30 százaléka jelenleg is működik, a többinél pedig már dolgoznak a helyreállításon" – jelentette ki Dzsavád Odzsi az állami televízióban.

Reza Navar, az iráni benzinkutasok szövetségének szóvivője az üzemzavart szoftverhibával indokolta, és megerősítette, hogy folyik a hiba elhárítása. Hozzátette, hogy egyelőre nem alakult ki üzemanyaghiány, ám arra kérte az embereket, halasszák későbbre a tankolást.

Az iráni állami média arról tudósított, hogy a támadás mögött a – Teherán szerint Izraellel is kapcsolatban álló – Ragadozó Veréb (Gondzsesk-e-Darande) nevű hackercsoport áll.

A média idézte a csoport – angol mellett fárszi nyelven is kiadott – közleményét is, melyben a hackerek azt mondták, a támadás válasz Iránnak és az általa támogatott milíciáknak a térségben elkövetett agressziójára. Úgy fogalmaztak, hogy a síita állam legfelsőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah „a tűzzel játszik".

Az ország kiberbiztonságáért felelős polgári védelem azt közölte, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak.

Iránban utoljára 2021-ben ért kibertámadás benzinkutakat, akkor országszerte hosszú sorok alakultak ki a töltőállomásoknál. Teherán a támadásokkal Izraelt és az Egyesült Államokat vádolta meg.

A Ragadozó Veréb 2022-ben egy délnyugat-iráni acélgyár ellen követett el hackertámadást.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.