Autó hvg.hu 2023. november. 29. 20:26

Ebből baj lesz: a Bugatti névével jön egy kínai autó

Nem világos, miért választották ezt a nevet?

Haval Veyron néven érkezik hamarosan egy nagyméretű, három üléssoros crossover Kínában, amelynek természetesen semmi köze a franciák néhai hipersportkocsijához, az alapból is 1001 lóerős Bugatti Veyronhoz.

A Haval "Veyron-verziója" 1.5 literes négyhengeres benzinmotor kap, két villanymotorral kiegészülve, amelynek nyomán egyébként egyáltán nem rossz a csúcsteljesítménye 462 lóerővel.

Mint tudni viszont, a Veyron egy híres Bugatti modell neve volt és, hogy a kínai márkát birtokló Great Wall Motors, miért döntött erről az elnevezésről egyelőre korántsem világos. A Bugatti tulajdonosa a Volkswagen-konszern véhetően nem fog szó nélkül belemenni a névválasztásba.

A kínai autógyártókra éveken át jellemző volt, hogy lényegében klónozzák a globális gyártók modelljeit, és az elnevezésekben is előszeretettel játszottak rá az asszociációkra. Mára, ilyesmire már koránt sincs szükségük, amikor a villanyautózásban inkább ők diktálják az iramot, ugyanakkor úgy tűnik, nem szakadtak még el teljesen a korábbi hagyománytól.

A CarNewsChina szerint a családi crossover 2024-ben jelenik meg, és körülbelül 200 000 jüanba (28 000 dollár) kerül majd.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.