Ott meg is tapsolnánk érte, de így?
"Az M1-en előztem a belső sávban és láttam, hogy veszettül jön egy fehér autó mögöttem, és már jó messziről villog" – írta a Bp-i Autósok közössége oldalán megjelent videóhoz az autós, aki a felvételt készítette. Hozzátette azt is, hogy már indexelt kifelé, miközben haladtam el a másik autó mellett.
Ekkor jelent meg a bal oldalán a szalagkorlát és közte az Audi TT, amelyik még a visszapillantóit is behajtotta, hogy átférjen a korlát és a videós autó között.
Gyorsan elhúzott, de mint látni, nagyjából úgy folytatta az előzéseket, mint itt is.
A napokban egy Porsche és egy BMW közlekedett hasonló módon, akkor is háromsávos utat csináltak a kétsávos szakaszon.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.