Autó hvg.hu 2022. november. 13. 22:11

A Tesla segíti a kínai rendőrségi vizsgálatot, miután egy elszabadult autójuk megölt két embert

Az őrült száguldásról videófelvétel is készült. A sofőr szerint nem működött az autó fékje. A Tesla szerint a sofőr lényegében hazudik.

Segíteni fogja a kínai rendőrségi vizsgálatot egy két áldozatot követelő gázolásnál a Tesla, közölte vasárnap a Reuters szerint Elon Musk elektromosautós vállalata.

A gázolások november ötödikén történtek, miután a vezetője elvesztette az irányítást egy Tesla Model Y fölött a Kuangtung tartománybeli Chaozhou városban. Az autóról a kínai média videófelvételt is közölt, ezen látható, ahogy a jármű először az út szélére húzódik, ám leállás helyett visszakanyarodik az aszfaltra, és őrült száguldásba kezd. Menet közben belerohan egy biciklistába, illetve több másik autóba is. Az ámokfutásban egy motoros és egy középiskolás lány halt meg, illetve három további ember megsérült. A - meglehetősen furcsa aláfestő zenével ellátott - felvétel:

A Tesla szerint a kínai rendőrség egyelőre harmadik félt keres, aki bevonásával rekonstruálni tudja az eset hátterét. A vállalat óva int attól, hogy bárki is elhiggye a balesetet övező "pletykákat."

Egyelőre az elszabadult Tesla 55 éves sofőrjének egy családtagja beszélt a rendőrségnek, szerinte a sofőr le akart húzódni a családi boltjukhoz, amikor gondjai lettek a kocsi fékpedáljával. A Tesla korábban több olyan panaszt is kapott Kínában, melyek a fékpedál meghibásodásáról szóltak.

A Tesla szerint ugyanakkor videókból megállapítható, hogy az autó féklámpái nem világítottak, amikor a jármű száguldott, és hogy az adataik szerint a teljes út során nem is lépett senki a fékpedálra.

A vállalat azt is közölte a Reuters-szel, hogy egy bíróság arra kötelezett egy kínai autótulajdonost, hogy nyilvánosan kérjen elnézést, és kompenzálja a Teslát azért, mert a problémás fékről tett médianyilatkozatai nem feleltek meg a tényeknek, és ártottak a Tesla hírnevének. A Reuters egyelőre nem tudta ellenőrizni a Tesla állításának valóságtartalmát.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.