A teljesen új Sequoia csúcsnyomatéka megközelíti a 800 Nm-t, így aztán nem csoda, hogy akár 4,3 tonnát is vontathatunk vele.
A Sequoia SR5 4x2 kivitelű alapmodellje 59 795 dollárba, átszámítva mintegy 22,1 millió forintba kerül, a Capstone 4x4 csúcsmodellért pedig alaphangon 79 795 dollárt, vagyis körülbelül 29,4 millió forintot kérnek el.
A nem éppen kicsi BMW X7-nél is 13 centiméterrel hosszabb, három üléssoros hatalmas terepjárót egyetlen hibrid hajtáslánccal szerelik, melynek lelke egy 3,5 literes biturbó V6-os benzinmotor.
Az erőforrás 443 lóerős teljesítménye, illetve 790 Nm-es csúcsnyomatéka egy 10 fokozatú automata váltón keresztül érkezik meg a kerekekre. Alapáron kétkerék-hajtást kapunk, a fejlett összkerék-hajtás feláras tétel.
A fogyasztási adatokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindenesetre a japán gyártó az elődénél jelentősen hatékonyabb működésről tesz említést. A hibrid rendszer apró akkumulátora 1,87 kWh kapacitású.
A 18-22 colos kerekekkel szerelt 2,5-2,8 tonnás újdonság közel 4,3 tonnát képes vontatni, ami 25 százalékos előrelépést jelent az előző generációhoz képest.
A 12,3 colos digitális műszeregységgel és 14 colos érintőkijelzővel, illetve 14 hangszórós JBL hi-fi-vel szerelt új Toyota Sequoia kiviteltől függően 7-8 üléses.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.