Autó hvg.hu 2021. július. 16. 14:01

Megvenné Bono fiatalkori, tehénbőrös Mercijét? Itt az alkalom

A zenészt akkoriban láthatóan az érdekelte, hogy luxusautójában is nagyot szóljon a sztereó.

Még jóval azelőtt, hogy környezetvédelmi aktivistának állt, a U2 frontembere sem vetette meg a komolyabb benzinfalókat. A Mercedes 450 SEL a német márka egyik nagy ikonja, a V8-as motorú négyajtós limuzin a korszak egyik csúcsterméke volt.

A kocsi még azelőtt került Bonóhoz, hogy igazán világsztárrá vált volna. A 4.5 literes motorú, W116-os Mercedest, az akkor a húszas éveinek elején járó zenész a Boy című első lemezük megjelenése idején vette.

carandclassic

A brit Car and Classic aukciós ház oldalán megtalálható jármű eleve nem volt teljesen széria állapotban, amikor a zenész megvásárolta. A kocsi belső tere ugyanis egészen szokatlan tehénbőr-szerű anyaggal lett bevonva. Nem teljesen egyértelmű, hogy ezt Bono csináltatta, vagy a kocsi korábbi gazdája.

A meglehetősen sokat, mintegy 260 ezer kilométert futott autóban, a hifirendszer is elég látványos. Az énekes mintegy 12 ezer fontot (5 millió forintot) költött rá, és látható, hogy masszív rendszert akart, ha nem is az esztétikus kialakítás volt a legfontosabb szempontja. Az Alpine hangszórói az ajtókba lettek integrálva, az erősítő egységei pedig a csomagtartóban kaptak helyet.

carandclassic

A jócskán 40 feletti autó, mint a képeken látható, igényel egy kis munkát, ha valaki fantáziát lát benne, ami nem is lehet kérdés ilyen előélettel. Bono egykori Mercedesét majd a július 18-án lehet megvenni, az áráról egyelőre nem raktak fel információt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.