Autó hvg.hu 2021. május. 02. 06:41

Igen ritka Bentley youngtimer keresi új gazdáját

Ebből a rövidített tengelytávú kupéból garantáltan kevés jön szembe az utakon.

A Bentley 1991-ben mutatta be a Continental R nevezetű 2+2 üléses kupéját, mely 1965 óta a gyártó első olyan modellje volt, melynek nem létezett Rolls-Royce testvérmodellje. A 2003-ig gyártott típus már eleve nem túl gyakori, azonban az 1996-ban debütált T változata még ritkább, és most egy ilyen példány vár éppen új gazdára.

Classicdriver

A mellékelt fotókon látható Bentley Continental T 1998-ban látta meg a napvilágot és azóta alig több mint 41 500 kilométert tettek meg vele.

Classicdriver

A Vibrant Blue Sequin Mica fényezésű autó árcéduláján 124 500 eurós, vagyis átszámítva mintegy 45,3 millió forintos összeg olvasható.

Classicdriver
Classicdriver

A Continental R-nél rövidebb, könnyebb és erősebb Continental T jobb, sportosabb vezetési élménnyel szolgál.

Classicdriver
Classicdriver

Az alapmodellnél 90 kilogrammal könnyebb, 20 lóerővel erősebb és 54 Nm-rel nyomatékosabb Continental T 6,75 literes turbós V8-as motorja egy négyfokozatú automata váltón keresztül 420 lóerős teljesítményt, illetve 881 Nm-es nyomatékot szabadít rá a kerekekre.

Classicdriver

A 10 centiméterrel rövidebb tengelytávú kupé 6,3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra, a végsebessége 274 km/h. A típusból mindössze 321 példány készült.

Classicdriver

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.