Verstappen végül második lett.
A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap az izgalmas hajrával zárult Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjat Szahírban.
A 36 éves Hamiltonnak ez pályafutása 96. futamgyőzelme, Bahreinben pedig immár ötödször diadalmaskodott.
A címvédőnek nagyot kellett küzdenie a hajrában Max Verstappennel, a Red Bull holland pilótájával, aki végül másodikként zárt.
A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett, aki az utolsó körben megfutotta a leggyorsabb kört, ezért megkapta a plusz egy világbajnoki pontot.
A szezon három hét múlva folytatódik Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjjal. Az idei szezon sok szempontból is érdekes lehet, erről itt írtunk bővebben:
Hamilton letérdel, Alonso visszaül, Vettel átáll - rég tűntek ilyen izgalmasnak a Forma-1 arcai
Néhányan nem kisebb feladatra vállalkoznak, mint az újjászületésre, mások történelmet készülnek írni. És lesz valaki, aki a szívét lecsupaszítva száll be ebbe az öldöklő játékba. Öt arc, öt történet, amely nemcsak verseny-, hanem emberi szempontból is érdekes lehet az idei Forma-1-es szezonban.