Autó hvg.hu 2020. december. 28. 14:19

Összevertek egy autóst, mert nem húzódott le elég gyorsan a szűk utcában

Garázdasággal gyanúsítják a verekedőt.

Közlekedési vita fajult tettlegességig vasárnap délután Fonyódon. A rendőrség honlapjának beszámolója szerint két autós haladt egymással szemben a település egyik szűk utcáján, az egyik kocsi utasa pedig sérelmezte, hogy a másik sofőr nem húzódott le elég hamar.

Miután mindkét autós félreállt, az utas – egy 48 éves nagykanizsai férfi – odament a másik sofőrhöz, háromszor ököllel arcon ütötte, majd belerúgott a kocsija oldalába.

A férfit a rendőrök rövid időn belül, a helyszín közelében elfogták, majd garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.