Eddig a személyautókra és kisteherautókra nem terjedt ki a szabály.
Akár félmillió forintos közigazgatási bírságot szabhatnak ki a jövőben az ellenőrző hatóságok a szabálytalan vontatást végző, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személyautókból vagy kistehergépkocsikból állnak - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Kiemelték, az ellenőrzés és bírságolás lehetőségének kiterjesztése az M1 és N1 járműkategóriákra lehetővé teszi a horrorkaravánok visszatartását, a rendszám és forgalmi engedély elvételét. A kapcsolódó jogszabály-módosítás nyomán hatékonyabbá válik a járművek üzembentartóival, vezetőivel szembeni fellépés, ami elősegítheti a súlyos közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó jelenség visszaszorítását.
Nyugati a szajré, de Keletre tart
Kifejtik, hogy az úgynevezett "horrorkaravánok" szinte kizárólag külföldi - elsősorban bolgár és román - járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti célországokba úgy, hogy egyszerre több gépkocsit szállítanak egymás mögé kapcsolt pótkocsikon, rakományukat hevenyészetten rögzítve. A lelkiismeretlen ügyeskedők súlyosan veszélyeztetik a közlekedés biztonságát Magyarországon is.
A közlekedési hatóság az eddigiekben csak a 3,5 tonnánál nagyobb teherautók nem megfelelő műszaki állapotát, elégtelen rakományrögzítését ellenőrizhette, szankcionálhatta. A közúti közlekedési törvény vonatkozó rendelkezése a bírság vagy a pénzkövetelés biztosítás megfizetéséig teszi lehetővé a jármű visszatartását. A személyautókra és kisteherautókra is kiterjesztett szankcionálási lehetőség egyúttal tehát a járműszerelvények forgalomból való azonnali kitiltását is megalapozza.
A továbbhaladás kötelező feltétele a bírság megfizetésén túl a közlekedésbiztonságot veszélyeztető állapot megszüntetése. A rendőrség mostanáig is felléphetett a szabálysértőkkel szemben, a szakhatóságok jogosítványainak bővítésével még eredményesebbé válhatnak a közúti ellenőrzések. A jogszabály-módosítás január végén lép hatályba.