A BMW i4 M50-es típusjelzésű csúcsmodellje 460 lóerős teljesítménnyel fog rendelkezni.
A BMW a 2018-as Genfi Autószalonon jelentette be, hogy a vállalat következő elektromos autója i4 néven fog támadni. Az előző Frankfurti Autószalonon debütált és a mellékelt fotókon is látható BMW i Vision Dynamics koncepcióautóra épülő sorozatgyártású modell a konvencionális meghajtású 4-es sorozatú Gran Coupé kategóriájában áll majd rajtvonalhoz, és most friss információk érkeztek róla.
Az i3-ashoz és az i8-ashoz hasonlóan Németországban, konkrétan Münchenben gyártandó i4-es egy négyajtós kupé, mely háromféle változatban lesz elérhető. Első körben a hátsókerék-hajtású, egy villanymotoros BMW i440 lesz elérhető, mely 48 ezer eurós (17,2 millió forint) alapárú újdonság 330 lóerős teljesítményt szabadít rá a kerekekre.
Az i4 M50 58 000 euró (20,8 millió forint) ellenében két villanymotort, összkerék-hajtást és 460 lóerős teljesítményt biztosít, és ezt a csúcsmodellt nagyobb kerekekkel, megerősített fékrendszerrel és hátsó légterelővel szerelik.
Pár hónappal később érkezik az i435 típusjelzésű alapmodell, melynek a hátsó kerekeit hajtó villanymotor 280 lóerősnek ígérkezik.
Az 550 kilogramm tömegű és 80 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt BMW i4 részletes specifikációit egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mindenesetre a gyártó korábban 4 másodperces 0–100-as gyorsulásról, 200 km/h-s végsebességről, illetve 600 kilométeres WLTP-hatótávról tett említést.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.