Az ügyészség szerint összebeszéltek, hogy pénzért futni hagyják a megállított autósokat, akiknek egy része nem is szabálytalankodott. Akár 12 évet is kaphatnak.
Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette nyomoz két közlekedésrendészeti járőr ellen a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőrök szeptemberben összebeszéltek: közös járőrszolgálatuk során az intézkedés alá vont gépkocsik vezetőitől – arra hivatkozva alappal vagy anélkül, hogy közlekedési szabálysértést követtek el – pénzt kérnek, cserébe pedig eltekintenek a szabálysértési eljárás kezdeményezésétől vagy a helyszíni bírság kiszabásától.
A nyomozás adatai szerint az elkövetők az M1-es autópályán közlekedő külföldi autósokra utaztak, és az ügyészség közleménye szerint „szervezett módon, rendszeres haszonszerzésre törekedve követtek el korrupciós bűncselekményeket”.
Az ügyészség hétfőn összehangolt akciót hajtott végre az ügyben: motozást, kutatást, illetve szemlét tartottak, és az elkövetőktől 40 bolgár levát, 75 román lejt, továbbá 165 eurót foglaltak le.
Már mindkét elkövetőt kihallgatták, az egyikük beismerte, hogy elkövette a bűncselekményt, a másik nem tett vallomást. Szolgálati jogviszonyuk lemondással megszűnt.
A bűncselekmény, amellyel vádolják őket, 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel felső határa azonban – figyelemmel a halmazati szabályokra – 12 év.