A VW-konszern cseh márkájának új gázolajos erőforrása 10 lóerővel erősebb az elődjénél.
A mindössze 1 évet élt 240 lóerős biturbó Kodiaq RS-t leszámítva eddig a 190 lóerős dízelmotor jelentette a csúcsot a Kodiaq divatterepjáróban, illetve a Superb szedánban és kombiban. Ez az erőforrás viszont most nyugdíjba vonult.
A helyét pedig egy új fejlesztésű és változatlanul 2 literes 4 hengeres turbódízel egység vette át, mely kereken 200 lóerős teljesítményt ad le. Nem mellesleg pedig már most megfelel a 2021. január 1-től életbe lépő Euro 6d-ISC-FCM (AP) károsanyag-kibocsátási normának.
A dupla katalizátorral és továbbfejlesztett SCR-, illetve AdBlue rendszerrel felvértezett dízelmotor kizárólag hétfokozatú duplakuplungos DSG automata váltóval társítható.
Az új motorral szerelt és 5,4 literes fogyasztásúnak ígért Kodiaq alapára Style felszereltségi szint és 4x4 hajtás esetén 14,458 millió forint. Ugyanezzel a felszereltséggel és hajtással a 150 lóerős dízelmotoros Kodiaq 13,746 millió forintba kerül, vagyis az 50 lóerő felára 711 ezer forint. A csúcsot a 200 lóerős L&K kivitel jelenti, melynek árcéduláján 15,931 millió forintos összeg olvasható.
A Skoda Superb esetében minimum 14,11 millió forintot kell fizetnünk az 5 literes fogyasztásúnak ígérkező új dízelmotoros kivitelért, ennyibe kerül ugyanis egy 200 lóerős Superb Ambition 2.0 TDI 4x4 DSG SCR. A későbbiekben várhatóan érkezik a csúcsdízel Superb elsőkerék-hajtású, némileg olcsóbb változata is.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.