Autó hvg.hu 2020. április. 14. 21:46

Lamborghinin érkezett az adomány Győrbe

A jótevő összesen húszezer maszkkal tudott segíteni nyolcvanegy intézménynek.

A múlt hét elején tűnt fel több győri idősotthon és kórház környékén egy Lamborghini, a Kisalföld kiderítette, hogy tulajdonosa nem csak városnézésre érkezett, hanem azért, hogy arcmaszkokat adományozzon az intézményekben dolgozóknak.

A férfi a lapnak elmondta, hogy győri születésű, nagyjából kilenc éve él Budapesten, ahol több vállalkozása is van, kifejezetten azért jött haza, hogy a szülővárosába is juttasson a maszkokból.

"Állatmenhelyeket is rendszeresen támogatunk a menyasszonyommal Budapesten és Szlovákiában is, ahonnét ő származik. Amikor nálunk is megjelent ez a vírus, úgy éreztem, hogy ezekkel a maszkokkal tudok másokért tenni. Ha most árvíz lenne, akkor az ott dolgozókat segíteném

- mondta a Kisalföldnek.

A jótevő olyan maszkokat vásárolt meg, amelyeket a közösségi médiában hirdettek. Elmondása szerint soha nem akart, és nem is fog kereskedni velük. Mivel sikerült még néhány támogatót maga mellé állítania, összesen húszezer maszkot tudott vásárolni.

Az adományokból jutott már a győri Petz kórház több osztályára, a Lurkó Alapítványnak, a saját háziorvosának, illetve a győri és Győr környéki idősotthonoknak is, többek között Écsen, Győrújbaráton, Pannonhalmán, Ravazdon. Budapestre és Szekszárda is jutott, így összesen nyolcvanegy intézménynek tudott segíteni.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.