A sok száz lóerős sportszedánnal nem túl nehéz átlépni a sebességhatárokat.
A Porsche tavaly ősszel mutatta be első tisztán elektromos hajtásláncú modelljét, a Taycant, mely nem annyira a hosszú hatótávjáról, hanem sokkal inkább az igen komoly menetdinamikájáról ismerszik meg.
Nemrégiben Hollandiában valaki az N33-as közúton tesztelte a Taycan képességeit, melynek az lett az eredménye, hogy a 24 esztendős sofőrt 214 km/h-s sebességgel fotózták le ott, ahol a közlekedési szabályok szerint maximum 100-as tempóval szabadna haladni.
Emlékeztetőül, a 2370 kilogramm tömegű, duplamotoros Taycan legerősebb változata, a Turbo S 761 lóerős teljesítményt, illetve 1 050 Nm-es nyomatékot szabadít rá az aszfaltra, ami 2,8 másodperces 0–100-as, illetve 9,8 másodperces 0–200-as gyorsulást tesz lehetővé. A 93,4 kWh kapacitású akkumulátorral szerelt, 412 kilométeres WLTP-hatótávolságú Taycan Turbo S elektronikusan korlátozott végsebessége 260 km/óra.
A szerényebb Turbo sem nevezhető gyengének a maga 680 lóerejével és 850 Nm-es nyomatékával. Esetében 3 másodperces 0-100-as szintidőről és 10,6 másodperces 0-200-as gyorsulásról beszélhetünk, a végsebesség pedig ugyancsak 260 km/h. A Taycan Turbo WLTP-hatótávja 450 kilométer.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.