Autó hvg.hu 2019. november. 20. 17:15

Börtönre ítélték az ittasan két rendőr halálát okozó sofőrt

Bűnösnek mondta ki a bíróság azt a 36 éves férfit, aki még 2015 elején ittasan okozott halálos balesetet az Üllői úton.

A vádirat szerint a férfi négy éve február 7-én az éjjeli órákban, ittasan, érvényes jogosítvány nélkül haladt az autójával az Üllői úton a városból kifelé. A Mikszáth Kálmán utcai kereszteződésénél éppen akkor akart balra kanyarodni, amikor a kereszteződésbe szemből érkezett egy rendőrautó óránként több mint 130 kilométeres sebességgel.

A férfi szabálytalanul levágta a kanyar ívét, és a szembejövőnek az elsőbbséget meg nem adva fordult balra. A két kocsi emiatt összeütközött, a rendőrautó pedig egy szemből érkező harmadik autónak csapódott. A vádlott a baleset után egy pillanatra megállt, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A rendőrautóban utazó két járőr a helyszínen meghalt, a harmadik autó vezetője és utasa súlyos sérüléseket szenvedett.

MTI / Mihádék Zoltán

A bíróság a vádlottat 3 év 8 hónap börtönre, 4 év közügyektől és 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. 

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, mert az ügyész a börtönbüntetés és a közügyektől eltiltás tartamának súlyosítása, míg a vádlott és védője enyhébb jogi minősítés és enyhébb büntetés érdekében fellebbeztek.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.