Autó hvg.hu 2019. augusztus. 26. 12:28

Spanyol autómárkába ültették át az FC Barcelonát

Ha egészen pontosak akarunk lenni, a katalán csapat a Barcelonához közeli autógyártó a Cupra járműveibe ül át.

13 éven át az Audi adta a szponzorautókat a barcelonai csapatnak, azonban a kontraktusuk lejárt, és most nem vele hosszabbítottak a spanyolok, hanem egy helyi márkával, a Cuprával szerződtek le.

A lépés egyébiránt logikus, a Cupra, amely a Seatból vált le önálló márkaként alig másfél éve, erős marketingtámogatásra szorul. Míg az Audit nem kell bemutatni senkinek, a Cupra esetében ez még máshogy van. Másfelől, a Cupra szintén a Volkswagen-csoport tagja, akárcsak az Audi, így végül is az új márkával is házon belül maradnak a barcelonaiak.

D.P.

Más kérdés, a játékosok mit szónak majd még akkor is, ha a Cupra első autója, az Ateca, végülis egy focistaautó a maga 300 lóerős teljesítményével. Ugyanakkor mégsem egy Audi. A játékosoknak elég szigorúan be kell tartaniuk a használati feltételeket, és az otthonuk, a Nou Camp stadion, vagy az edzőközpont között a szponzorautóval kell járniuk.

A jelenlegi szerződés szerint legalább öt évig, ugyanis ennyire kötötték meg a megállapodást, amelynek értéke nem ismert.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2025. május. 09. 06:30

A magyar politika egy posztgyurcsányi világban: milyen hatással lehet ez Magyarékra, feltámadhat-e a DK, kit utálhat majd a Fidesz?

A Gyurcsány Ferenc nélküli DK, ami egy éve még elképzelhetetlen volt, valósággá vált. Sőt, talán már ez lehet a párt túlélésének záloga. Kérdéses, hogy a DK – akár egy új óellenzéki összefogás élén – profitálhat-e az új helyzetből. Ahogy az is, mennyit veszít a gyurcsányozásra győzelmeket építő Fidesz, vagy nyer-e a „kékfideszező” Magyar Péter.