Autó hvg.hu 2019. augusztus. 01. 10:24

Jön a zöld rendszámos szigorítás

Nem jó mérőszám a jelenlegi rendszer, ami az elektromos módban megtehető kilométerek alapján adja a zöld rendszámot.

Nagyon úgy tűnik, hogy módosításra kerül a zöld rendszámokról szóló jogszabály. A friss Jedlik Ányos Terv 2.0 megalkotói ugyanis a magas károsanyag-kibocsátású, nagy tömegű plug-in hibrid hajtású autók esetében a zöld rendszám megszüntetésére tettek javaslatot.

A Portfolio.hu beszámolója szerint a témában Palkovics László is megszólalt, aki az InfoRádiónak erősítette meg, hogy a kormány a zöld rendszámokról szóló jogszabály módosításán dolgozik.

Az innovációs és technológiai miniszter továbbra is jó kezdeményezésnek tartja a megkülönböztető táblákat, bevezetése óta ugyanis a régió vezetőjévé vált Magyarország az elektromos meghajtású, illetve plug-in hibrid autók számát tekintve. Ennek ellenére kijelentette, azt szeretnék, hogy ne a nagy teljesítményű dízelmotorral is felszerelt járművek lennének olyanok, amelyek zöld rendszámmal működnek.

Hogy megvonhatják-e ebből következően a zöld rendszámot az említett autóktól, arról kitérően csak annyit mondott, "most dolgozunk ennek a rendelkezésnek a módosításán,

szeretnénk a zöld rendszámot károsanyag-kibocsátáshoz kötni".

Palkovics szerint nem jó mérőszám az, hogy hány kilométert kell megtenni egy hibridautónak elektromos módban, más eszközökkel kell elérni a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését, és minél gyorsabban.

Jelenleg a zöld rendszám a legalább 25 - tisztán elektromos - kilométer megtételére alkalmas plug-in hibridekre, valamint azokra a megnövelt hatótávolságú elektromos autókra vonatkoztak, amelyek legalább 50 kilométer megtételére képesek tisztán elektromos módban.

A Jedlik Ányos Terv 2.0-val kapcsolatban a Portfolio.hu megjegyzi, hogy nem tartalmaz semmilyen specifikációt arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen plug-in-hibrid járművek nem szerezhetnek zöld rendszámot a jövőben, milyen tömeg és teljesítmény felett nem jár majd a megkülönböztető jelzés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.