Autó hvg.hu 2019. június. 13. 08:50

120-szal hajtott bele a dugóba az M3-ason, vádat emeltek ellene

Összesen 8 jármű tört össze a balesetben.

Vádat emelt egy 47 éves férfival szemben az Egri Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, mert a férfi tavaly júliusban tömegkarambolt okozott az M3-as autópályán.

A férfi 2018. július 15-én délelőtt Nyugat-Magyarországról tartott Erdélybe egy 9 személyes kisbusszal, melyben hat utast szállított. Késő délelőtt Kál térségében, az autópálya 90. kilométerszelvényében forgalmi okokból mindkét sávban hosszú kocsisor torlódott fel, és bár az álló járművek féklámpái távolról is jól láthatóan világítottak, a kisbusz vezetője ezt figyelmetlensége miatt nem észlelte időben, így nem fékezett, és

120 km/h körüli sebességgel közelítette meg a dugót, mely mögött már vészfékezve sem tudott megállni.

Az utolsó pillanatban a két járműoszlop közé kormányozta a kisbuszt, ahol azonban nem volt annyi hely, hogy ott szabadon elhaladhatott volna, ezért először egy, a belső sávban álló terepjárónak ütközött, amit előbb a bal oldali szalagkorlátnak, azután az előtte álló másik, azonos típusú autónak lökött, miközben ebben a forgalmi sávban megrongált egy további személygépkocsit is. A külső sávban előbb egy ritka oldtimert, majd további három álló járművet tört össze a vádlott.

Heves Megyei Főügyészség

Az ütközéssorozatban a kisbusz utasai közül hárman, a vétlen járművek utasai közül ketten szenvedtek 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, további négy személy pedig könnyebben sérült.

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben főbüntetésül végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, és emellett pénzbüntetést is szabjon ki.

Hirdetés