Autó hvg.hu 2019. április. 04. 08:21

Sportos svédek: itt a 400+ lóerős Volvo XC60 és V60 Polestar

Az S60-ban debütált komoly teljesítményű hibrid hajtásláncot és feszesre hangolt futóművet most két újabb Volvo is megkapta.

A svéd Volvo 2010 óta a kínai Geely tulajdonában van, egykori sportos brandje, az időközben különvált Polestar pedig egy ideje már hibrid és elektromos autók fejlesztésével foglalkozik. Tavaly azonban ismét felbukkant egy úgynevezett Polestar Engineered modell a Volvo termékkínálatában, ami nem más, mint a sportosra hangolt és általunk is alaposan kipróbált S60 Polestar Engineered szedán.

Most pedig két újabb hasonló újdonság érkezett, íme az S60 mellé beparkolt V60 és XC60 Polestar Engineered:

Volvo

A normál T8-as kiviteleknél is potensebb új Volvókban lévő hibrid hajtáslánc 405 lóerős teljesítményt, illetve 670 Nm-es nyomatékot szabadít rá a kerekekre.

Az 5 másodperc alatti 0-100-as sprintet produkáló csúcsragadozók könnyített felniket kaptak, ami által csökkent a rugózatlan tömeg, a 35 méteres fékút (100-0 km/h) pedig elsősorban a Brembo sportfékeknek köszönhető. A gépháztetőt felnyitva elsőként a toronymerevítés tűnik fel, majd pedig a lehetőség, hogy kézzel mi magunk hangolhatjuk az Öhlins lengéscsillapítók karakterisztikáját.

Apró figyelmesség a többi Polestar alkatrészhez hasonlóan aranyszínű szelepsapka, mely hazánkban vélhetően igen gyorsan a tolvajok kedvenc zsákmányává fog válni, illetve a hasonló színben pompázó biztonsági övek.

Volvo

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.