Izgalmas üldözésnek vetett véget a betonakadály.
A rendőrség honlapja szerint a járőrök Debrecenben vettek észre egy Opelt, amely éppen egy egyirányú utcában fordult meg. Megpróbálták megállítani a kocsit, de annak vezetője inkább menekülőre fogta, miközben figyelmen kívül hagyott számos közlekedési szabályt, végül pedig a fizika törvényeit is, amikor nekihajtott egy betonfalnak. Előtte még defektet is kapott.
Ekkor a rendőrök elfogták a sofőrt, és megállapították, hogy ittas, és az autó sem az övé, hanem egy munkatársáé, akitől önkényesen hozta el annak tudta nélkül. A rendőrség megindította az ennek megfelelő eljárásokat.